8. Fejezet - Ki gondolta volna?

Eddig is úgy gondoltam, hogy Jonghyun egy rohadt jó pasi, és semmi kivetnivaló nincs számomra benne. De mégis, ez... így, hogy egy kicsit "belekóstolhattam", egészen más. Amint egyre közelebb kerültem hozzá, annál inkább többet akartam belőle. Még mindig úgy tekintek rá, mint a legjobb barátomra, viszont... egy olyan legjobb barátra, akinek testileg legszívesebben teljes mértékben odaadnám magam. Igazából azt akartam, hogy sokkal többet tegyen velem. Azt akartam hogy ne csak hozzámérjen, de hozzám simuljon. Hogy az ajkaink teljes mértékben egyesüljenek, és ne csak egy-egy kósza érintés erejéig. Vörösre akartam csókolni a száját, a hajába temetni a kezeimet, és azt mondani neki, hogy örökre, csakis az övé vagyok.
A próba után, ahogy beléptem a lakásunk ajtaján, rögtön a fürdőbe mentem. Még mindig nem tudtam lenyugodni teljesen ez után az igazán "izgalmas" edzés után...
Kigomboltam a sliccemet. Ez a pár nap túl sok volt számomra...  a feszültség egyre csak gyűlt bennem, és egyszerűen muszáj volt könnyítenem magamon.
A gondolataimban csak a Jonghyunról elképzelt képek jártak - folyton előttem volt az álmom, a kezeimen még mindig éreztem a mellkasa érintését, az ujjai siklását a hajamban, a mély, fekete szemeinek a látványát... és ezek segítségével nem is kellett sok idő a gyönyör eléréséhez.
Fejemet lecsukott szemmel hátraszegtem, és egy hatalmas, néma sóhaj hagyta el a számat. Miután kicsit lenyugodtam, újra kinyitottam a szememet, és alig hittem el, hogy komolyan Jonghyunról képzelődtem közben. Te jó Isten, hová jutok én még, és mi fog ebből kisülni?
Az elfoglalt időbeosztásunk mellett egyáltalán nem volt időnk a magánéletünkkel foglalkozni, még a családunkra is alig jutott idő. Nekem nem is volt még igazán komoly kapcsolatom az életben, csak egy-egy futó kaland, vagy egy pár hétnél nem tovább tartó járás. Ha bele gondolok, nem is olyan hülyeség az, hogy Jonghyunhoz vonzódom. Ő legalább mindig itt van körülöttem...
Egyik részről nem volt furcsa belegondolni abba, mi lenne ha Jonghyun és én összejönnénk. Más részről pedig egyszerűen alig tudtam elképzelni, hiszen eddig meg sem fordult a fejemben komolyan. Amúgy is, nem tudtam, vajon ő egyáltalán mennyire gondolja komolyan ezt a vonzalmat. Láttam rajta hogy nagyon tetszik neki a dolog, de vajon ő valójában mit akar ettől az egésztől?
Ha belegondoltam, mióta is tart ez a furcsa viselkedése, akkor azt mondanám, hogy az osakai fanmeeting óta. Bár még aznap este sem volt semmi baja... talán valami olyat mondhattam neki, amivel megbántottam?
Ezután a gondolat után világosság gyúlt a fejemben. Az a bizonyos interjú!
Mikor aznap este megkérdezte, komolyan gondoltam-e hogy ő az ideálom, én azt mondtam neki, hogy nem tudnék máshogy tekinteni rá, csak barátként. Lehetséges hogy valójában ő másképp tekint rám, és ez esett annyira rosszul neki? Te jó, ég... Hogy ennyire vak legyen valaki, mint te, Kibum...

Jonghyun POV

Key rájött, ez már fix. Most már tényleg elkerülhetetlen a dolgok tisztázása, és ezek után nem csak neki lesz mit kérdeznie, de nekem is. Úgy tűnt, mintha valóban nem lennék számára egészen közömbös... és ez iszonyatosan jó érzéssel töltött el. Már nem görcsöltem, nem szorongtam: az eddig féltett, régi baráti viszonyunk számomra már teljesen elszállt, és úgy éreztem, valami új veszi kezdetét. Bár tudtam hogy az is lehet, hogy Key elutasít, már tudtam, hogy nincs mit vesztenem. Alig vártam, hogy elmondhassam neki az igazságot.
A szobában ültem, és vártam, hogy ő is bejöjjön. Szerencsére előbb hazaértünk mint a többiek, így nyugodtan tudtunk beszélgetni.
Key benyitott a szobába, én pedig az ágyon ülve néztem rá. Láttam rajta, hogy zavarban van, mert ahogy meglátott, félrenézett. Becsukta az ajtót.
- Key gunnie... - kezdtem bele a mondanivalómba.
- Most már végre elmondod, hogy miért vagy ilyen furcsa? - kérdezett vissza, és leült mellém az ágyra. Az iménti zavara elillant, és láttam rajta, hogy határozottan tudni akar mindent, amire eddig már félig-meddig magától is rájött.
Sóhajtottam egyet, és lesütöttem a szememet. A paplannal kezdtem el babrálni, és próbáltam valami értelmes mondatot megfogalmazni magamban, amit tálalhatok neki.
- Én... Én téged nagyon szeretlek Key gunnie. De... de nem csak mint legjobb barátot. ... Jobban.
A szívem hevesen kalapált, az arcomba futott a vér. Most dől el minden... egy pillanatra a szemébe néztem, és azt láttam, hogy még így is nagyon, nagyon meglepték a szavaim.
- Jjong...
Ismét a takarót kezdtem el fürkészni, és a szavak ömleni kezdtek a számból.
- Tudom, hogy te nem úgy tekintesz rám. De én téged tényleg, tényleg tiszta szívemből szeretlek, Key. Egyszerűen nem.. nem tehetek róla... sajnálom, hogy gondot okoztam a barátságunkban ezzel. Remélem, hogy azért ezután is-
- Ah, Jonghyun, a fenébe is ezzel! - vágott hirtelen a szavamba Key, és ezután a következő pillanatban már a puha ajkait éreztem az enyémen.
A lélegzetem is elállt ettől az érzéstől, alig hittem el, hogy ez történik. Csak pislogtam, és megmarkoltam a paplant. Nem kellett sok idő, de már viszonoztam is a csókot, amit épp attól az embertől kaptam, akinek az érintéséért, csókjáért már évek óta epekedtem.
Azt akartam, hogy örökké tartson ez a pillanat. Annyira, annyira jó érzés volt, de még mennyire jó... egyik kezemet a tarkójára tettem, és a csók közben a haját simogattam. Másik kezemet az övére raktam, mire ő az ujjait az enyéim közé kulcsolta.
Miután elváltunk, megöleltük egymást. Olyan érzés volt, mintha életemben először ölelkeznénk - annyira más volt, mint eddig bármikor. Ekkor hirtelen egy kezet éreztem a pólóm alatt. A hasamat kezdte el cirógatni, ami egyszerűen megőrjített. Aprót sóhajtottam, majd éreztem, hogy a mellkasomhoz érve Key enyhe nyomást gyakorol rá, jelezve, hogy feküdjek el az ágyon. Nem is haboztam, rögtön hátradőltem, mire ő rám mászott. Ismét megcsókolt, de most vadabban, mint azelőtt. Iszonyatosan beindultam, és már hagytam, hogy az én kezeim is a saját útjaikat járják: Key pólója alatt a hátát kezdtem el simogatni. Azokat a finom vonalakat végre nem csak a szemeimmel, de a kezeim érintésével is élvezhettem.
Ekkor egyszer csak éreztem Key nyelvét az ajkaim közé fúródni. Azonnal beengedtem a számba, és a nyelves csókunk közben egyre inkább éreztem, hogy odalent már teljesen megmerevedtem.
Aztán ki gondolta volna, hogy ez a pillanat ilyen felhőtlen lesz? Nos, mi úgy gondoltuk, ugyanis az ajtó egyáltalán nem volt bezárva. Erre viszont mi csak akkor jöttünk rá, mikor hallottuk a kilincs lenyomódását...