3. Fejezet - Újdonság

Másnap a menedzserrel és a személyzettel volt megbeszélésünk, az egyre inkább közeledő nagy seouli koncertünkről, amely történetesen Januárban lesz, azaz egy hónap múlva. A Sherlock további promotálására kitűnően alkalmas lesz, főleg, hogy ezzel a comebackkel a népszerűségünk még jobban az egekbe szárnyalt.
- Annyeong - üdvözölte egymást mindenki, és leültünk a nagy asztal köré. Elkezdték a szokásos dolgokat papolni, amit a többi nagykoncertünk előtt is már vagy ezerszer végighallgattunk. A színpadi technika, a próbarend, a biztonsági előírások, számsorrend, és a többi. Majd elaludtam a székemben, csak pillogva bólogattam minden egyes mondat után, és csak tőszavakban voltam képes válaszolni a kérdésekre is.
- ...Akkor azután jön Jonghyun szólója, az Y Si Fuera Ella. Jonghyun nagyon figyelj, mert itt sietned kell majd az átöltözéssel, és még a patront is be kell kötni a mellkasodhoz, amit majd... Jonghyun, figyelsz? - Kérdezte tőlem a menedzser, miután látta, hogy nemigazán vagyok képben.
Key mellettem ült. Természetesen nem hagyhatta ki, hogy ne teremtsen le.
- Jonghyun! Most kéne figyelni, mert ez fontos, és ott nem lesz idő gondolkoznod meg kérdezősködnöd.
Pislogtam párat, majd az imént még az asztalon fekvő könyökeimet felemeltem, és kihúztam magamat.
- Khm.. igen, bocsánat.
Mit ne mondjak, nem voltam túl rózsás kedvemben a tegnapi miatt. Egyszerűen alig bírtam Keyre nézni azután a mondata után. Nem is beszélgettem vele azóta, csak amennyit muszáj volt. Tudom, hogy nem tehet róla, és nem is hibáztattam semmiért. De az érzéseimről nem tehetek.
Reméltem hogy nem tűnik fel neki a zárkózottságom felé... de hát, csak reménykedhettem benne.
A megbeszélés után a büfébe mentem egy kávéért.
- Egy kávét szeretnék - mondtam a pultnál állva. Aztán egy ismerős hang ütötte meg a fülemet.
- Azt hiszed, nem veszem észre, hogy valami nem stimmel? Ahhoz már túl jól ismerlek - Key csípőre tett kézzel állt meg mellettem.
Én próbáltam erőltetni magamra egy "nincs semmi gond, ugyanolyan vagyok mint bármikor" látszatot keltő mosolyt, de Keynek nagyon nehéz volt hazudni.
- Hm? Miről beszélsz, nincs semmi bajom. Fáradt vagyok.
Kikértem a kávémat, és leültem egy asztalhoz. A szőke dívánk ide is követett engem, leült mellém, és méregetett.
A kávémat elkezdtem kevergetni, majd miután kezdett kínossá válni, hogy ő bámul, én pedig nem is nézek rá vissza, rápillantottam. Belepillantottam a gyönyörű, fekete szemeibe, melyet kiemelt tejföl szőke haja és bársonyos, hófehér bőre. Karba tett kézzel és keresztbe tett lábbal nézett rám kérdően, mint egy aggódó legjobb barát. Mint barát.
Azóta a mondat óta csak ez járt a fejemben, ahogyan megpillantottam őt. Ahogy ránéztem, rögtön egy fájdalmas hasítás tört a mellkasomba, és csak azt hajtogatta egy hang a fejemben, hogy "Sosem lehet a tiéd." Az ember, mégis mit csináljon ilyen helyzetben? Főleg, mit mondjon ennek a személynek, hogy mi a baja? Jó kérdés.
- Egész reggel alig szóltál hozzám, és most is hallgatag vagy. Csak akkor szoktál ilyen lenni, amikor valami bajod van, Jonghyun, ne is próbáld meg tettetni, hogy nincsen.
Egyre inkább feszített az érzés, hogy muszáj valamit mondanom. De mit mondjak? Mit találjak ki, amit el is hisz? Fogalmam sincs...
Ekkor nagy megkönnyebbülés tört rám, mert pont felénk tartott a menedzserünk, aki nagy valószínűséggel akart valamit tőlünk. Jobbkor nem is zavarhatott volna be a képbe.
- Jaj, srácok, pont titeket kettőtöket kereslek! Nem zavar ha leülök ide egy percre? Van egy fontos mondanivalóm nektek.
- Nem, persze, mondd csak. - Mondtam, és most végre őszintén tudtam mosolyogni. Na de nem azért mert annyira örültem a mi kis menedzser-hyungunknak, hanem mert pont kihúzott a kínos helyzetemből.
A menedzserünk kényelembe helyezte magát köztünk, majd elkezdte mondókáját.
- Kellene még egy új szám a januári koncertre, srácok.
- Egy hónap alatt..? - vágta rá rögtön Key.
A menedzser csak bólogatott.
- És ezt miért csak kettőnkkel közlöd..? - Már a mondatom felénél tudtam hogy hülyeséget kérdezek. Ez bizony nem más lesz, mint egy duett... Keyjel? Remek, pont a lehető legjobbkor.
- Mert, ez egy duett lesz.
- Ah. - Key kibontakozott keresztbe tett karjai mögül, és most jobban oda kezdett figyelni. Most már engem is furdalt a kíváncsiság, vajon milyen szám lesz ez, de remélem, nem valami nehéz, mert egy hónap tényleg nem sok idő.
- Folytasd.
- Nos, a szám nem más volna, mint Justin Timberlake Sexyback-je.
A kávémat iszogatva majdnem kiköptem a következő kortyot ami a számban volt. Keynek is kikerekedett a szeme, majd hirtelen elkezdett nevetni. Én csak pislogtam a menedzserre, úgy néztem rá, mint aki nem normális. Ő csak mosolygott ránk, és folytatta.
- Igen, jól gondoljátok. Ezt a Taemines Internet War helyett gondoltam volna. Már nagyon sokszor ellőttük, és a rajongóknak valami más, valami új kell. Ti nagyon rutinosak vagytok már az iparban, úgyhogy nem lesz nektek ez gond, én úgy érzem. Zeneileg nem hiszem hogy olyan nehéz lesz, és a koreográfiát pedig Tony elvállalta.
- Tony. - Vigyorgott Key - Ilyen gazdagok vagyunk, hyung??
- Mióta foglalkozol te ennyit a pénzügyekkel, Key gunnie? - kérdezte vidáman a menedzser.
Amíg ők az SM költségvetéséről vitatkoztak, én lefagyva néztem a kávémba. Tudtam, hogy ez egy tipikus fanservice szám lesz, akár csak Taeminnel az Internet War. Tudtam hogy itt nem csak énekelni és táncolni kell, hanem valami egészen más fajta kaland is vár majd ránk a színpadon...
De miért pont most? És hogy fogom én ezt így bírni?