1. fejezet - Osaka

A fic elolvasása előtt mindenképp nézd meg ezt a videót, mert ez az előzménye!

- Key, kérlek mondd el, miért Jonghyunt választanád szeretődnek a tagok közül.
- Nekem Jonghyun hyung az ideális típusom. Ő egy tökéletes férfi. Külsőleg és belsőleg is, egyaránt.
A rajongók őrülten kezdtek sikítozni, és egyenlőre még én sem fogtam fel, mit is mondott az előbb Key.
- Jonghyun és én sokat megyünk együtt vásárolni, enni... Amikor vele vagyok... szívem mindig olyan gyorsan kezd el verni...
Key komoly arckifejezéssel mondta mindezt a közönség és a kamerák felé. Miután realizáltam, hogy miket mondd, azt hittem, hogy a gyomrom és a szívem menten kiugrik a helyéről ezen szavak hallatán. Tényleg nagyon komolynak tűnt, és egy pillanatra el is hittem, hogy komolyan gondolja. Az utolsó mondattól kitört belőlem a nevetés, és elfordultam. Eltakartam az arcomat, és a szemeim tágra nyíltak. "Ez meg miket mond itt...? Ez most.. komoly?" - Gondoltam magamban.- Nem tudom mit lehetne ezzel tenni... ah! - aztán Key intett egyet, és végül elnevette magát.
Hát persze, sosem mondhatna ilyet komolyan élőben! Csak szórakozott egy kicsit. Egy hangyányi csalódottságot éreztem magamban. Nem is tudom, hogy gondolhattam egy pillanatra is, hogy komolyan mondja! Vissza fordultam a kamerák felé.
 - Csak viccelt, csak viccelt. - mondtam.
 Viszont most én következtem. Nekem kellett választanom egy tagot. A kérdés elhangzása után direkt húztam az időt. Biztosan arra számít, hogy őt választom, de ne hidd hogy ez olyan nyilvánvaló, Key gunnie!
- Én várok rád~! - szólalt meg Onew hyung, a szívére téve a kezét.
- Én... én olyan ideges vagyok.. - viccelődött tovább Minho, és mindenki izgatottságot színlelt. Egyedül Key volt nyugodt.
Nevettem, és arra gondoltam, hogy most bosszúból Taemint választom, így rögtön rá néztem. Viszont Taemin rögtön Key felé mutogatott, és mivel ezt mindenki látta, ezzel már el lett döntve, hogy őt kell válasszam.
- Taemin máris ezt csinálja... - mondtam a kamera felé, imitálva a mozdulatait. Nevettünk. Ránéztem, Keyre, és egy pillanat alatt megesett rajta a szívem. Már meg is ragadtam a csuklóját és kirángattam a színpad elejére. Hogy is választhatnék mást mint ő?
- Kérlek állj a kamerák elé, és mondd el, mit szeretsz Keyben. - mondta a műsorvezető.
Ez alatt a mondat alatt direkt mélyen a szemébe néztem, azzal az igazán sokat mondó tekintettel. Konkrétan olyan tekintettel, mint aki mindjárt helyben felfalja. Key szintén visszanézett rám, és láttam a szemében hogy zavarba jött.
- Ne bámulj rám így! - mondta a mikrofonba, és elvigyorodott.
- Ez a szög pont jó, mindketten látszotok. - mondta a műsorvezető.
 - Remélem, hogy mi ketten mindig... - kicsit elakadt a szavam, mert hirtelen nem tudtam, mit mondjak. Azt nem mondhattam amit valójában érzek... azt nem mondhattam hogy legszívesebben a magaménak tudnám ezt az elbűvölő teremtést. - ... fenntartjuk a barátságunkat.... Én örökre meg akarom óvni ezt a barátságot.
Észrevettem hogy ez a három barom ott hátul elkezdett hülyéskedni, mint akik épp egy turbékoló párt néznek a távolból. Kicsit meg voltam szeppenve, mert kezdett kínossá válni a helyzet..
- Barátság!.. Barátság! - mondtam nekik. Key kidugott nyelvvel mutogatott rájuk, nem is tudom, talán élvezte hogy most még jobban sikerült zavarba hozniuk engem. Én ránéztem, és az édes arca láttán legszívesebben lekaptam volna... de meg kellett elégednem egy öleléssel.
- Key mit érzel most? - kérdezte a műsorvezető, miután szétváltunk.
- Hehe... egy kicsit zavarban vagyok... - nevetett.
- De azért mégiscsak örülsz neki, nem?
- Általában nem szoktunk ilyenekről beszélni...
- Mert ezek a ti igaz érzéseitek.
- Igen, ez így van~
"Igaz érzések?..." - gondoltam magamban. Ha tudnák, hogy nekem mik az igaz érzéseim...

Kim Jonghyun vagyok, a SHINee fő vokalistája. Most 22 éves vagyok, és biszexuális. És merő véletlenségből pár évvel ezelőtt belezúgtam a csapattársunkba, Kim Kibumba, más néven Keybe.
A mai napig képtelen voltam bevallani neki. Képtelen voltam a mély, őszinte barátságunkat bepiszkítani ilyen bonyolult érzelmi dolgokkal, mint a szerelem. Inkább csak csendesen meghúzódtam, és kénytelen voltam megelégedni azzal, amennyit a fanservice megengedett. Azok a pillanatok csillapították is, de egyben még jobban felkeltették bennem a vágyat, amelyet már nagyon rég érzek ahogy meglátom Őt. Az őszinte szemei, az őszinte mosolya, a finom arcvonásai, a hófehér bőre, az esztétikus alakja... ne kérdezzétek hogy férfi létemre hogy tetszhet, mert nem tudom elmagyarázni. Tetszik, és kész.
Az identitásomról és a Key iránt táplált érzelmeimről a mai napig senki sem tud. Nem sejtenek semmit, hiszen így is én vagyok a csapat egyik legférfiasabb tagja.
Key és Én ápoljuk a legjobb kapcsolatot a SHINeen belül. Bár állandóan együtt vagyunk a munka miatt, mi még így is igaz barátok tudunk maradni. Bár valóban nem szoktunk így a kapcsolatunkról kimondott szavakban beszélni, mindketten tudjuk magunkban, hogy bármikor számíthatunk egymásra, akármi van.
Már a tréning korszak alatt nagyon jól összebarátkoztunk, és konstatáltunk magunkban, hogy a személyiségünk illik egymáshoz. Az évek alatt lassacskán a legjobb barátokká váltunk.
Imádtam az őszinteségét. Mindig is viszkettem a képmutató emberektől, akik másmilyennek akarnak tűnni, mint amilyenek, mert ez egyenlő az emberek és önmagad becsapásával. A legtisztább, ha őszinte vagy, mert így megóvhatod magad a csalódásoktól, amitől minden ember retteg. Ha Key mond valamit, akkor az nem biztos hogy mindig tetszik, de viszont biztosra vehetjük, hogy igazat szól.
 De van még valami, ami nem egy elhanyagolgató dolog.
Keyről már jóval a debütálásunk előtt mindenki megállapította, hogy meleg. Erre azonban csak igazán akkor került fény, amikor a debütálás után kaptunk egy saját lakást, és együtt kellett élnünk, mert az időbeosztásunk olyan szorossá vált, hogy elválni se volt értelme - hazaestünk késő este, és kora reggel már keltünk is fel, hogy folytassuk az egész napos hajtást. Ha öt ember együtt él, lassacskán mindegyikőjük minden apró szokása akaratlanul is láthatóvá válik. Bár Keynek a stílusában és habitusában is alaposan megmutatkozott ferde hajlama, miután később láttuk, hogy minden reggel sminkeli magát még akkor is ha nem mutatkozunk a médiában, minden este frissítő gyümölcs illatú testápoló krémmel keni a bőrét, epilálja a lábát, és a divatmagazinok a kedvenc olvasnivalói, egyre inkább egyetértettünk a srácokkal abban, hogy ideje letisztáznunk vele a dolgot. Nem zavart minket egy cseppet sem, és nem is befolyásolta a csapatunk munkáját, de azért mégiscsak illik ezt azoknak tudni, akikkel nap mint nap együtt van az ember. Emlékszem, előtte mennyit tanakodtunk azon, hogyan is lehetne ezt a legudvariasabban megtudakolni egy csapattárstól, akivel már lassan 2 éve hogy együtt lakunk. Volt mikor azt mondtuk, inkább hagyjuk is a francba, majd elmondja magától - de arra is gondoltunk, mi van ha egyszerűen csak azért nem mondja, mert nem meri? Bár mi nem úgy ismertük Keyt aki annyira félt elmondani valamit, sőt. Viszont biztosak voltunk benne, hogy neki is vannak a lelke mélyén olyan bugyrok, amikről nem beszél szívesen.
2 évvel ezelőtt tudtuk meg az igazságot. "Keygunnie." - szólt hozzá Onew rögtön az áhított csirkéjének utolsó húscafatának lerágása után, miközben vacsoráztunk. Végül ő, mint vezető volt az a bátor egyén, aki egy nap határozottan, lényegre törően, de mégis udvarias, jóindulatú hangon megkérdezte tőle: "Ne haragudj, hogy ilyet kérdezek, de ezt már régóta szerettük volna megkérdezni tőled. Te... egyébként... a férfiakat szereted?"
Haha! Azt a pillanatot le kellett volna fényképezni, kiraktam volna a szobám falára. Key arckifejezése felbecsülhetetlen volt. Ő, mint az őszinte, szókimondó díva, most végre falhoz lett állítva, és nem tudta rávágni csípőből a választ. Oh, talán kicsit gonosznak tűnök most, de tényleg. Kicsit vicces volt.
Mindenki meredten nézte szegényt, ő pedig egészen kevés gondolkodási idő (és döbbent arckifejezés) után kihúzta magát, és csak annyit mondott, hogy: "Miért, talán baj lenne ha igen?" Ezek után mindannyian konstatáltuk, hogy ez határozottan igent jelent, így inkább folytattuk is az evést, és többször nem is tértünk rá a témára.
Azonban nem mindenkinek volt ez az információ olyan jelentéktelen értékű. Legalábbis számomra egészen biztosan nem. Mert ezek után elkezdett egy halvány kis reményszikra égni a szívemben, hogy talán van esély rá, hogy a boldogságom egy nap beteljesedhet...