17. fejezet - Csak mi ketten /záró rész/

A koncert után mindenki éhezett, így úgy döntöttek hogy elmennek egy kajáldába enni. Én viszont szerettem volna végre kettesben maradni Keyjel, úgyhogy megbeszéltük hogy mi inkább hazamegyünk.
Miután kiraktuk a többieket, a sofőr hazavitt minket. Mikor bementünk a lakásba, kezdtem kicsit furcsán érezni magam, mert most tényleg csak ketten voltunk. Már hosszú évek óta együtt élek Keyjel, ő a legeslegjobb barátom, és számtalanszor volt már hogy kettesben töltöttünk el időt együtt. De most valahogy egészen más volt. Olyan új volt és furcsa - de leginkább izgalmas.
Támadt egy ötletem.
- Gyere. - mondtam neki miután levette a cipőjét, és kézen fogtam.
Bevezettem a fürdőszobába.
- Mi az Jjong? - nézett rám értetlenül, és kissé meglepődött, mikor bezártam az ajtót.
- Szerintem ránk férne egy zuhany.. - mondtam neki, és közben egyre jobban közeledtem felé, míg a falhoz nem szorítottam. - Neked nem esne jól? - mondtam halkan a fülébe. Éreztem hogy szaporábban veszi a levegőt, és mikor a kezemet lassan a mellkasára tettem, éreztem a zakatoló szívét.
- Háth... tulajdonképpen...
- Lazulj el, Kibum. Most csak mi ketten vagyunk itt. - Súgtam neki, majd lassan, lágyan megcsókoltam. A kezemet becsúsztattam a pólója alá, és simogatni kezdtem. Éreztem ahogyan a teste aprót rezzen az ujjaim érintésétől, és mikor a szemébe néztem, lassan elmosolyodott.
Ekkor éreztem a gyomromban azt az érzést. Az érzést amit akkor érzel, amikor arra nézel, akibe teljes egészében szerelmes vagy. Meg akartam mutatni neki hogy mennyire szeretem. Hogy én csakis őt akarom, és senki mást.

Key POV

Először kissé megszeppentem, mikor láttam hogy Jonghyun bezárt kettőnket a fürdőbe. Azt gondoltam: "Itt most... mi fog történni? Mit szeretne?"
De mikor hozzámért, mikor megcsókolt, és a szemembe nézett... onnantól kezdve nem is foglalkoztam azzal, hogy mi fog történni. Nem érdekelt. Csak az érdekelt, hogy itt és most, őt akarom.
És rá kellett hogy jöjjek, hogy valóban szeretem őt. Én szerelmes vagyok Kim Jonghyunba, a csapatunk fő vokalistájába.
Én is hozzá akartam simulni a tökéletes felsőtestéhez, ahogyan Taemin. Én is végig akartam rajta simítani... azt akartam hogy az én hajamba is belemarkoljon, és engem is irányítson.
Sőt, azt akartam hogy számomra sokkal többet adjon mint amit Taeminnek ad azalatt a szám alatt.
Levettem a felsőjét, és az izmai láttán a pupilláim kétszeresére nőttek. De már nem csak ezt akartam látni. Teljes egészében, meztelenül akartam őt látni. Elkezdtem a sliccét is kigombolni. Ekkor hirtelen ő is levette az én felsőmet, és miközben mélyen a szemembe nézett, mindkét kezével beletúrt a hajamba. Ettől kirázott a hideg, és fejemet felszegve behunytam a szemeimet. Mikor puha ajkait elkezdtem a nyakamon érezni, egy nagy sóhaj hagyta el a számat - igen, ez az a bizonyos gyenge pontom. Melegség áradt el a testemben, és isten bizony mondom, nem tudom éreztem-e valaha ilyen jó érzést életemben. Az ujjaim a falat kaparászták, miközben ő egyre és egyre lejjebb haladt a felsőtestemen. Először a kulcscsontomon, majd egyik már-már meglehetősen kemény mellbimbómon időzött el. Ezután a köldököm felé haladt, és mikor már az alhasamon járt, éreztem, hogy az amúgy is szűk gatyám már-már kibírhatatlanul szűkké vált odalent.
Jonghyun felegyenesedett, és ismét a szemembe nézett, én pedig csak pihegve, és valószínűleg meglehetősen kipirulva pislogtam rá.
- Mi az Kibum? - vigyorgott rám - Szeretnéd ezt is levenni?- kérdezte, majd számomra egészen váratlanul a férfiasságomra markolt a nadrágomon keresztül.
- Ah.. Jjon..
Ismét megcsókolt, és gyorsan kigombolta a nadrágomat. Bár kicsit kínosan éreztem magam, mégis megkönnyebbülés volt tőle megszabadulni.
Ekkor azonban én is folytattam az ő ruháiból való kihámozását, és levettem a nadrágját. Most már mindketten csak boxerben voltunk. Akárcsak a felsőteste, úgy a lábai is nagyon formások voltak, és rettentően vonzóak. 
Ezután még váratlanabbul lehámozta rólam a boxeremet is, és levette magáról a sajátját is. Olyan gyorsan történt mindez, hogy még meglepődni sem volt időm rajta.
Gyengéden bevezetett a zuhanyfülkébe, és megengedte a kellemes, langyos vizet, amely lassan végigcsorgott csupasz testünkön.
Jonghyun teljesen átvette az irányítást. A sarokba szorított, és teljes testével hozzám simult: szinte mindenünk összeért. A víz mégjobban kiélesítette az érzékeinket, a bőrünk síkossá vált.
Végigsimított a csuromvizes hajamon, és vadul megcsókolt. Nyelve heves táncot járt az enyém körül. Annyira jó érzés volt, hogy végre volt valaki akinek így megnyílhattam, és teljes egészemben az övé lehettem. A hátát simogattam, amikor a körmeim egyszer csak belemarkoltak Jonghyun bőrébe. A férfiasságomon éreztem a kezét.
- Ah.. - akadt el a lélegzetem.
- Ez tetszik, Kibum? - vigyorgott rám, miközben lassan elkezdte mozgatni a kezét, fel és le.
Ekkor én is elkezdtem kényeztetni őt, és lehunyt szemmel az ajkába harapott, de közben mindvégig mosolygott. Hihetetlenül szexi volt.
Ez a látvány már túl sok volt nekem.. éreztem hogy már nem bírom sokáig. Elkezdem egyre nagyobbakat sóhajtozni, a kezeim Jonghyun vállába markoltak, mire jelzéseimre reagálva az ő kezei felgyorsultak, és ekkor hamar el is ért a gyönyör. Még egy hangos sóhaj is kijött a számon, miközben a fejemet hátraszegtem.
Mire visszanéztem rá, ő teli szájjal vigyorgott rám. Annyira szerettem, amikor mosolyog. Úgy éreztem, ő is megérdemli azt amit én. Szerettem volna elhitetni vele, hogy tényleg szeretem őt.
Elmosolyodtam, majd megcsókoltam. Ajkairól áttértem a nyakára, a mellkasára, lassan haladva a hasa felé. Ekkor letérdeltem elé.
- Kibum-ah... - mondta halkan.
- Ssh. - tettem a szám elé a mutatóujjamat, majd a számmal kezelésbe vettem őt. Ekkor egy enyhe nyögés hallatszott a szájából, és erre önkéntelenül is elmosolyodtam. Jó volt hallani, hogy sikerül neki örömet okoznom.
Gyengéden simogatta a hajamat, miközben én a számmal kényeztettem. Neki sem kellett már sok ahhoz, hogy elmenjen: a gyönyör elérése közben a hajamba markolt, és erősen magához szorított.
Tetszett, hogy határozott volt, de ha kellett, tudott gyengéd is lenni. Mindig tudta, hogy mikor milyennek kell lennie. Sosem gondoltam volna hogy Jonghyun ilyen... tökéletes ilyen téren.
Felkeltem a földről. Jonghyun kipirultan, gyorsan fel-le emelkedő mellkassal nézett rám, miközben én csak mosolyogtam rá.
- Annyira szeretlek. - Mondta a szemembe, majd szorosan magához ölelt.
Én is átöleltem. Azt hiszem itt volt az idő, hogy tényleg én is őszintén kimondjam:
- Én is szeretlek, Jonghyun.

Vége


Köszönöm szépen az olvasást. Remélem tetszett! Ha igen, légyszíves hagyj egy megjegyzést alul. ^^

16. fejezet - Hihetetlen

Csak álltam ott Jonghyun előtt, aki látszólag teljesen összetört. Nem tudtam eldönteni, hogy most én vagyok jobban a padlón, vagy ő... mindenesetre csak azt akartam tudni, vajon igazat mondott-e az előbb. Nem nézett a szemembe, a fejét a padló felé hajtotta és szipogott.
- Igaz az amit az előbb mondtál, Jonghyun?
Nem szólt semmit, csak bólogatott.
Nem tudtam, hogy higgyek e neki, bár az arckifejezését és a reakcióját elnézve nem tudtam elképzelni, hogy ezt az egészet csak most találta volna ki kibúvóként. De ami még furcsább volt számomra, hogy ebbe Taemin tényleg belement? Netán csak Jonghyun lepte meg vele?
- Tényleg ketten terveltétek ezt ki Taeminnel?
- Igazából... tudott róla, hogy mi a célom. De arról nem, hogy ilyen messzire megyek.
- Ahh...  - a tekintetemet a plafonra meresztettem, és elfordultam. Hogy lehet ez a srác ilyen szerencsétlen? Ha tényleg az volt a célja... akkor igazán megoldhatta volna valahogy másképp!! Fogalma sincs arról, hogy én mit éreztem amikor láttam... ahogy kéjesen elkezd matatni a nyelvével Taemin szájában.
Ő csak az én számban matathat. Sehol máshol.
- Key, én... sajnálom ha megbántottalak ezzel... tudnod kell, hogy csak azért tettem, mert... annyira szeretném ha te is úgy éreznél mint én.
Sóhajtottam.
- Szerelemre gondolsz? - Most már rám nézett. A kérdésem meglepte, nem tudta mit válaszoljon; csak a könnyel áztatott kiskutya szemeivel fürkészte az enyéimet. - Mert akkor fogalmam sincs, hogy hogy érzek.

Jonghyun POV

Ezután a mondat után, szemeimben ismét könny gyűlt. Hát ennyi?  Belém hasított az a már jól ismert fájdalom, amit akkoriban az öltözőben is éreztem. Nem jutottunk semmivel előrébb, megint csak ugyanott tartunk, ahol eddig.
De aztán a fájdalom hirtelen elmúlt, mert Key olyat mondott, amit álmomban sem hittem volna...
- Fogalmam sincs, mit érzek, mert nem tudom, hogy minek nevezném ezt az érzést. Csak annyit tudok: szeretek veled lenni. Szeretem a nevetésed, a mosolyod, szeretek veled beszélgetni, kikapcsolódni. - mondta komoly arccal, és lassan közeledett felém. Minden szava egyre és egyre jobban könnyített a lelkemen. - És képtelen vagyok elviselni annak a gondolatát, hogy valaki más ajka ér hozzá a tiédhez, hogy más keze túr bele a hajadba, és simít végig az s hajlatú hátadon. Nemrég még fogalmam sem volt arról, hogy így érezhetek a legjobb barátom iránt, de most így érzek! Ezt hívják szerelemnek? Hát akkor szeretlek!
- Key... - mondtam halkan a nevét, és a szemeimben ismét felgyűlt a könny, azonban most a boldogságtól. A szavai úgy hangzottak, mintha egy álomban lettem volna. Már éppen mosolyogni kezdtem, és majdnem átöleltem, mikor berontottak a stylistok és sminkesek, hogy készülődni kell a második részére a koncertnek. A szünet csak egy órás volt, és még újra kellett csinálni a sminkünket, újra fel kellett öltözni azokba a jó kis "kényelmes" maskarákba... hát ez remek, pont a legjobbkor tudnak időzíteni. De így legalább olyan feldobott hangulattal álltam neki a munkának, hogy fel tudtam volna repülni az égbe.
Bejöttek a többiek is, és amíg öltözködtünk és körülöttünk az emberek sürögtek-forogtak, csak pillantásokkal kommunikáltunk. Látszólag észrevették, hogy a hangulatom meglehetősen megváltozott, mert csak mosolyogtak rám.
A koncert további felét teljes erőbedobással csináltuk végig, és jól is sikerült. A legvégén a szokásos vízi csatát is lerendeztük, ahogy szoktuk: még vízipisztolyokat és labdákat is kaptunk, amivel jól elszórakoztunk. Key is nevetett, és nagyon nagy örömmel töltött el, ahogy ránéztem: eszméletlenül gyönyörű volt. Legszívesebben megöleltem volna, és megcsókoltam volna, de tudtam, hogy nem tehetem.
Vagy.. mégis? Támadt egy ötletem.
Fogtam a vállamon fekvő törülközőt, és a fejemre terítettem. Odamentem Keyhez, közel hajoltam hozzá, és a fejünket beborítottam a törülközővel. Így nem láthatta senki, hogy mit csináltunk, és boldogan adtam neki a sötétségben egy csókot. Kissé meglepődött, mert gyorsan kis is bújt a lepel alól, és meglepve nézett rám, de persze vigyorogva. A többiek is nevettek, a rajongók pedig csak sikonyáltak.
Miután lementünk a színpadról és rendbe szedtük magunkat, beültünk a kocsiba. Már alig vártam, hogy hazaérjünk a stadionból, és folytathassam komolyabban a beszélgetésünket Keyjel.

15. fejezet - Az igazság

Már az iszonyatosan idegesített, ahogyan Taemin egyáltalán hozzáért Jonghyun testéhez. De amikor megláttam, hogy Jonghyun megcsókolja... egyszerűen elborult az agyam. Hát ekkora a nagy "szerelme" irántam?? És Taemin is... mekkora kis ribanc!!! Mit képzelnek ezek, hogy velem össze-vissza lehet játszadozni??
Mikor megláttam Jonghyunt megjelenni, már olyan magas volt a mérgem felé, hogy nem jött ki egy szó se a számon: csak odamentem a kanapéhoz ahová az imént rogyott le, és egyszerűen lekevertem neki egyet.
- Hé, hé, Key!! Mit csinálsz?? - Futott oda hozzám Onew, és Minho is követte. Taemin csak elképedve nézett az izzadtságtól tocsogó haja mögül.
Dühösen kapkodtam a levegőt, és levettem a vállamról a fiúk kezét.
- Kérdezzétek ezt.. a...
Nem mondtam ki, mert nem találtam megfelelő szót rá. Egyszer csak kiviharzottam az öltözőből, és elindultam a mosdó felé. Egyedül akartam lenni, de mindenütt emberek voltak. Csak kérdezősködtek, én pedig szó nélkül siettem tovább, könnyes szemekkel.
Jonghyun... rettenetesen megbántott. Azt hittem, hogy talán lesz esély rá, hogy egy normális kapcsolatban lehessek. Azt hittem, hogy miután ez a nagy hajtás véget ér, rendeződnek bennem is az érzelmeim, ketten megbeszéljük, és minden rendben lesz. De úgy látszik hogy ő sem más, mint a többi.
Rohanó lépteket hallottam magam mögül - hátra sem kellett néznem, de már tudtam, hogy Minho az. Langaléta lábaival rótta a folyosót, hogy megkeressen, és végül rám talált. Én a falnak támaszkodva elkezdtem bőgni.
- Hé... hékás... mi történt, mi folyik itt? - sietett oda hozzám, és ismét a vállamra rakta a kezét.
- Én... - szipogtam egy nagyot - Jonghyun és én...
Mikor ránéztem Minho arcára, a szemei akkorára nyíltak, mint még soha. Be se kellett fejeznem a mondatomat, de már tudta hogy miről van szó.
- Ti.. Együtt vagytok?! Vagy mi??
- Nem... de én azt hittem hogy... talán... illetve ő azt mondta, szeret engem... Én pedig elhittem neki.
- Jesszusom, ez nekem túl sok. - fogta a fejét, és elkezdett járkálni a mosdóban. - szóval.. ti... éreztek valamit egymás iránt, és most az a gond, amit Taeminnel művelt? De hiszen sosem szoktak ennyire messzire menni... Egyébként is... minek csinálta ezt?? Mit akart ezzel?
- Nem tudom... - zokogtam tovább. Ahogy visszaemlékeztem a látványra, a könnyeim csak patakzottak a szemeimből. A sminkem teljesen elfolyt.
- Jesszusom. De akkor... ti együtt vagytok? Vagyis... te is szereted őt?
Már megint ez a kérdés. Nem tudom a választ, nem tudom.
- Minhosshi én... nem tudom, komolyan... Mit jelent az hogy szeretem? Azt, hogy képtelen vagyok elviselni, hogy rajtam kívül bárkire is úgy nézzen? Hogy szeretek vele lenni bármikor? Hogy én egyszerűen csak boldog szeretnék vele lenni?
Minho elnémult, és csak nézett rám. Nyelt egyet, majd egy halvány mosoly tűnt fel az arcán.
- Na gyere ide. - kinyújtotta a karjait, és megölelt. Minho karjai annyira jólestek, hogy még jobban elkezdtem zokogni. Végre, végre valakinek elmondhattam azt ami a lelkemet nyomta... Minho egy igazán jó ember.
- Minden rendben lesz. Meg fogjuk ezt tudni beszélni. Menjünk vissza, gyere. - mondta, és lassan visszavezetett az öltöző felé.

Jonghyun POV

Még mindig égett az arcom az iménti pofontól. Még meg se szólalt, de már tudtam, hogy Keytől kaptam. Bár rettentően égett az ütés helye, hirtelen nem tudtam hogy most aggódnom, vagy örülnöm kéne - hiszen ez azt jelentette, hogy Keynek nemigazán tetszett az iménti incidens. Viszont rettentően kiakaszthattam, és lehet hogy ezzel akár meg is utált.
Miután kiviharzott a szobából, és Minho is utána, Onew megszólalt:
- Elmondanátok hogy mi folyik itt??
Taemin leült mellém, és lassan megjegyezte:
- Azt hiszem Hyung, most egy kissé messzire mentél. - nézett rám komoly arccal. Igaza volt. Nagyon elkezdtem magam szégyellni. Nem csak Keyt bántottam meg ezzel rettentően, hanem Taemint is olyan helyzetbe kényszerítettem, amibe nem kellett volna.
- Mondjátok már, mi az Isten volt ez az egész?? És Key miért akadt ki ennyire?? - türelmetlenkedett Onew.
Én csak a tenyerembe temettem az arcomat. Reméltem, hogy Taemin kitálal neki. Mostmár muszáj lesz, egyszerűen elkerülhetetlen, de én most nem voltam abban az állapotban, hogy elmondjam.
- Onew-hyung, Jonghyun szereti Keyt. Már majdhogynem viszonyuk volt. Viszont nem tudta, hogy Key tényleg viszont szereti-e vagy sem, így féltékennyé szerette volna tenni, a közös számunkat kihasználva. Ezért tette az előbb azt a színpadon.. amit. És úgy látszik, ez Key-hyungnak nem tetszett.
- Mii??? - Kiáltott fel Onew, és a szája is tátva maradt. - Ez... ez most komoly? - nevette el magát, és elfordult tőlünk. - Hát ezt nem hiszem el...
Ezek után hallottuk, hogy Minho és Key lassan visszajönnek onnan ahol voltak.
Alig mertem Keyre nézni. Egy pillanatra pillantottam csak rá, de az is rettenetes érzés volt. A szemei kisírva, a sminkje lefolyva, és ami a legrosszabb: a tekintetében düh és gyűlölet keveréke. Így bámult rám, én pedig csak lehajtottam a fejemet, és idegességemben a lábaim jártak.
- Jonghyun, nem szólalnál meg? - szólt hozzám Minho, és mindenki tekintete rám meredt. Úgy döntöttem, hogy nem bírom tovább, és itt és most, mindent elmondok. Felálltam, kihúztam magam, és megköszörültem a torkom.
- Én... én szerelmes vagyok Keybe. Teljes szívemből szeretem őt, már nagyon régóta. Az utóbbi időben úgy alakultak a dolgok, hogy ezt elmondtam neki. Ő... ő is úgy tűnt, hogy nem utasít el, de ő nem válaszolt a kérdésemre, mikor megkérdeztem, viszont szeret-e. Azt hittem, hogy ha Taeminnel az Internet War közben úgy teszünk, mint akik tényleg élvezik a dolgokat, akkor megtudom hogy Key tényleg érez-e irántam valamit. De tudom hogy ez hatalmas hülyeség volt, és én... abszolút túllőttem a célon. Taemin... - fordultam felé - ne haragudj, amiért ilyen helyzetbe hoztalak. - ő csak lesütötte a szemét, és bár láttam hogy neheztel, ismertem annyira, hogy tudtam, meg fog békélni. - Key... - fordultam felé - ..én, rettenetesen sajnálom hogyha megbántottalak. És mindegyikőtöktől szeretnék tényleg, mélyen bocsánatot kérni, amiért ilyen kellemetlenséget okoztam a csapaton belül. - Mondatom végén meghajoltam a csapattársaim előtt annyira, amennyire csak tudtam. Ezek után nem bírtam tovább: eltört a mécses, és a verejtéktől így is áztatott arcomon lecsordultak a könnyek. Hangosan zokogni kezdtem, és a térdeimre rogytam. Rettenetesen erőtlen és fáradt voltam, és a koncert fele még vissza volt.
Egyszer csak egy kezet éreztem a hátamon.
- Nincs értelme bőgni. Csak el kellett volna mondanotok, hyung. - mondta Minho, és felállított.
- Így van... - mondta Onew - Nem maradhat így minden, nem igaz? Csak tisztázzátok le az ügyeiteket. Mi megígérjük hogy nem szólunk erről senkinek.
- Gyertek, menjünk ki egy kicsit. - intett Taeminnek és Onewnak Minho, majd kimentek az öltözőből.
Én lesütött szemekkel álltam ott Key előtt, és szinte biztos voltam benne, hogy ennek jó vége nem lesz. Minden remény kezdett belőlem elveszni, hogy valaha is egyáltalán jó viszonyban leszünk.

14. Fejezet - A nagy nap

Már csak egy hét maradt a koncertig. Ez alatt a hét alatt rettenetesen kihajtottuk magunkat, hogy a lehető legjobb formánkat hozhassuk, a hiányosság ellenére is. Bár már volt egy ilyen incidensünk tavaly, amikor az én bokám volt eltörve, most tényleg megértem, mit éltek át a többiek akkor. Senkinek nem kívánom ezt a stresszt.
A koncert előtti napon az utolsó megbeszélésen mindent lépésről lépésre, szóról szóra átbeszéltünk, ahogyan azt kell. A menedzserünk hál' istennek most már megértőbb volt Keyjel szemben, hiszen látta, hogy ezen a héten már ő is be-be járt velünk az SM épületébe, és bár nem táncolt, ő is naphosszat énekelt és gyakorolta a számokat.
- Hát, holnap lesz a nagy nap. - mondta Minho a ruháit hajtogatva, miközben épp a lefekvéshez készülődtünk. Mindenki hulla fáradt volt.
- Srácok... - állt fel az ágyról hirtelen a bicegő Key - én... sajnálom hogy így történt. Nem kellett volna ennyi plusz munkát vállalnotok ha én nem csináltam volna ezt a kellemetlenséget... Én... tényleg sajnálom. - mondta, majd lehajtotta a fejét, és mélyen meghajolt.
- Jaj Hyung, ne hülyéskedj már! Mindenki tudja, hogy nem tehetsz róla hogy így alakult. Te is tudod, nem igaz? - Taemin rögtön odament hozzá, és a vállánál fogva felegyenesítette. Key továbbra is a földet fürkészte, látszott rajta, hogy még mindig szégyelli magát. Én is lehajtottam a fejemet. Nem kellene ezt csinálnia...
Lassan lefeküdtünk. Key Onew ágyában aludt, hogy ne kelljen felmásznia a rossz lábával az emeletes ágyra. Egy szempillantás alatt aludtunk el, mint akiket lelőttek...
Másnap már délelőtt a stadionban voltunk, és elkezdtünk próbálni. Azért arra figyeltünk, hogy az esti koncertre maradjon még energiánk - nagy szükségünk volt rá.
Délután beözönlött a rengeteg rajongó a kis világító neonos rudacskákkal, zászlókkal, táblákkal és egyéb szokásos dolgokkal. Bár nagyon sokszor idegesítenek- főleg azok akik képesek üldözni is az utcán - így, hogy együtt látom őket, mindig hihetetlenkedve és hálával nézek rájuk.
- Minden rendben? Szól a mikrofonja mindenkinek? - sürgött forgott körülöttünk a hangmérnök. Mi csak bólogattunk, és igazgattuk a fülünkre erősített pántokat és zsinórokat amik a ruhánkban voltak elvezetve. Mindig csak imádkoztunk, hogy maradjanak is a helyükön. Harapni lehetett a feszültséget és az izgalmat a levegőben, az én szívem is rettenetesen kalapált, a gyomrom görcsölt, a tenyerem izzadt, és remegtem. De már megszoktam, hiszen minden egyes fellépés előtt ez van. Ezek csak fizikai tünetek: az elmém pontosan tudja, hogy tudom, amit tudok.
Hát elkezdődött. Felemelkedtünk a színpadról, és elkezdtük a szokásos formánkat hozni. Az összes számon szinte hiba nélkül mentünk végig: tényleg úgy éreztem, hogy szinte sosem teljesítettünk még ilyen jól, még annak ellenére is, hogy Key nem táncolhatott. Hallatszott, hogy ezt kompenzálni szerette volna a hangjával, mert nagyon nagyon jól énekelt. Büszke voltam rá.
Éppen végeztünk a Luciferrel, amikor rohantunk lefelé mindannyian a színpadról. Jött a duettünk Taeminnel, az Internet War.
 Hál istennek nekem sok öltözködni valóm nem volt: egy nadrág csere, és egy lenge, fölsőnek aligha nevezhető fekete textildarab, amit majd úgyis levetek közben. Szegény Taemin mindig szétsült ezalatt a produkció alatt.. az a zakó nem a legszellősebb öltözék. És arról ne is beszéljünk, mennyire fel fog forrósodni attól, amit majd művelek vele...
Miután átöltöztem, nagyon gyorsan elkezdtem fekvőtámaszozni és hasizmozni, hogy az izmaim minél jobban feldagadjanak. Iszonyatosan fel voltam már pörögve, így ez nem is okozott gondot. Miután ezzel kész voltam és lespricceltek vízzel, felemeltek a helyemre.
Elkezdődött. A fanok megőrültek amint megláttak, a sikonyálás maximális hangerőre erősödött. Mikor Taemin megjelent, úgy szintén. Nem tűnt idegesnek, vagy bárminek: ugyanúgy hozta a formáját, mint szokta.
A rajongók megőrültek. A hangulat olyan extázisba sodort, amitől egyszerűen elvesztettem a fejemet. Kitomboltam magamból szó szerint mindent: letéptem magamról a felsőmet, az összes kábellel meg mindennel együtt, ami volt. Nem érdekelt semmi. Csak mindent elfelejtve, szinte vakon őrjöngtem az erőteljes zenére, a bilinccsel a karomon.
Mikor meghallottam a zenében a váltást, tudtam, hogy eljött az én időm. Taeminnel közeledtünk egymáshoz, és hirtelen megmarkoltam a haját. Eddig minden úgy ment ahogyan szokott, bár próbáltam olyan érzékien előadni, amennyire csak lehetett: a szánk majdhogynem összeért, és amennyire tudtam, hozzásimultam a fáradt makanae "rabszolga" testéhez. Ő hagyta magát, és láttam rajta, hogy miután elengedem a haját, megpróbálja a lehető legérzékibben végigsimítani a hátamat, majd a mellkasomtól egészen az alhasamig lassan végigcsúsztatni a tenyerét. Rendes tőle ez az igyekezet, hiszen mégiscsak férfi vagyok, ő pedig abszolút hetero.
Miután következett a szünet a zenében, és ő mit sem sejtve állt velem szemben, az ordítása után egy gonosz vigyor kíséretében hirtelen lekaptam Taemint. Egy bár rövid, mégis látványos nyelves csókot adtam neki, és mit ne mondjak, szegényke alig bírt reagálni utána. Tudta, hogy a produkciót nem ronthatja el, így csak tág szemekkel nézett rám, majd egy talán hamis vigyort ejtett felém. Én lihegésem közepette csak egy apró vigyort ejtettem felé, és a zene már ment is tovább. Tudom hogy ezért még kapni fogok tőle, de mindent megér az, hogy Keyt lássam féltékenynek.
A szám végén szokásosan megbilincseltem, és felemeltem a kezünket. Ezek után lementünk a színpadról.
A lépcsőn is alig tudtam levánszorogni, szinte úgy estem lefelé. Nem láttam, és hallani is alig hallottam, annyira erőtlen voltam - még jó, hogy szünet következett.
Hál istennek az öltözőben ott volt Key és a többiek is, akik végignézték az egészet a monitoron. Bár a szemeimet csak résnyire tudtam kinyitni, azért nagyjából láttam a homályos foszlányokból, hogy ki merre van. Lerogytam a kanapéra.
Ezek után nem éreztem mást, csak egy pofont az arcomon.

13. fejezet - A terv

Ahogyan megláttam, amint a mellettem ülő Key háta lassan rázkódni kezd a sírástól... a látvány az én szívemet is facsarta. Ritkán láttam eddig Keyt sírni. Legtöbbször a koncertek végén, mikor mindenki elérzékenyült. De hogy privátban ennyire összetörjön érzelmileg... talán sosem történt még meg. És a tény, hogy ebben én is szerepet játszottam, egyenesen megőrjített. Miért mondtam egyáltalán el neki bármit is, miért nem maradt minden úgy, ahogyan régen? Minden a feje tetejére állt azóta, mióta elmondtam neki az igazat. Most azt gondoltam, legszívesebben visszapörgetném az időt.
És az a rohadék menedzser pedig elmehet egyenesen a fenébe. Nagyon kibuktam rá a kávézóban, és tisztában voltam vele hogy ennek következménye lesz. De nem érdekelt. Csak az érdekelt, hogy az az ember, akit szeretek, összetört. És senki sem bánthatja semmivel sem.
A többiek sem igazán örültek Key lábsérülésének, de természetesen abszolút megértették. Mindenki tisztában volt vele hogy nem tehet róla. Key többnyire otthon maradt pihentetni a lábát, amíg mi elmentünk gyakorolni a céghez. Így teltek múltak a napjaink. Csak a hajtás, a hajtás, és a hajtás.
Ahogy visszaértünk a próbáról, benéztem a hálónkba. Key már aludt. Alvó arca láttán elmosolyodtam, majd továbbmentem a folyosón.
- Fuhh... - rogytam le a nappali kanapéjára Taemin mellé, aki csak némán, elterült tagokkal meredt a tévére. Karikás szemei alig voltak nyitva. Már majdnem egy hete minden nap csak táncoltunk és az újított koreográfiákat magoltuk be, és ez nem csak testileg de mentálisan is iszonyatosan kikészíti az embert. Még Taemint is, aki pedig nagyon hiperaktív.
- Hol van Onew meg Minho? - kérdeztem.
- Minho hangképzésen, Onew pedig bent maradt gyakorolni a táncot.
- Te jó ég... pedig este 11 múlt. Reggel óta bent vannak ők is.
- Igen... de tudod milyenek... - felelte, majd kicsit feljebb ült a kanapén. - Tényleg, akkor végül az Internet war fog menni a koncerten?
Néztem rá, és bólogattam.
- Hm.. - lesütötte a szemét, és mosolygott. - pedig biztosan jobb lett volna a duettetek Keyjel.
- Ah.. miért? - kérdeztem, mint aki nem érti, miről beszél.
- Tudod te azt, Hyung. - rám nézett. - Akik szeretik egymást, azoknál sokkal hitelesebb az ilyesmi, nem igaz?
- Egymást... - mondtam halkan, és sóhajtottam. - Nem hinném hogy olyan hiteles lenne az esetünkben, Taemin-ah.
- Hm? Miért, hyung? Talán valami gond van köztetek?
- Ah... - lesütöttem a szememet. Nem tudtam, elmondjam-e neki... ő mégiscsak Taemin. Fura volt vele ilyenekről beszélni. De egyben el is akartam neki mondani, hiszen senki másnak nincs lehetőségem kiönteni a lelkem... - Csak... én szeretem Keygunniet. De ő.. ő engem nem szeret viszont.
- Oh... - szegte fel a fejét Taemin, és ő is a földet kezdte el bámulni. - Honnan gondolod?
- Amikor megkérdeztem tőle... nem válaszolt semmit.
Taemin egy picit elmosolyodott.
- Hyung, akkor még nincs minden veszve.
Feljebb ültem az ágyon.
- Mit értesz ez alatt?
- Nem mindenki mondja ki olyan bátran és nyíltan a másiknak, hogy szereti.
Hé, Taemin-ah, miket nem tudsz, te?
- Akkor mégis honnan tudjam meg, hogy szeret-e?
- Nem szavakkal, hanem tettekkel kell kihozni belőle. És itt nem a testi dolgokra gondolok.
Figyelmesen néztem rá, és vártam, hogy folytassa.
- Például, tedd féltékennyé valahogy. Ha nem lesz féltékeny, akkor valószínű hogy nem szeret téged. De ha igen, akkor nyert ügyed van.
- Aaah.. nem rossz ötlet. De hogyan.. - ekkor hirtelen a fejembe tört az ötlet. Rásandítottam, és elvigyorodtam. - Taemin-aaah.
- Hm? - Taemin felvont szemöldökkel nézett rám, de nem értette, hogy mit akarok.
- Segíts féltékennyé tenni Key-gunniet.
- Mi? De hogy..?
- Ahj, hát az Internet war! Adjuk elő úgy, mint még soha.
Láttam hogy kicsit megrémült, mert akaratlanul is elkezdett tőlem távolabb húzódzkodni a kanapén.
- Nyugi, nem foglak megerőszakolni a színpadon. - elnevettem magam a rémült arckifejezése láttán, ráadásul még el is pirult. A kis makanae.
- J..jjó, de.. mire gondoltál? Milyen "extrára"?
- Nyugi, semmi extra. Csak adjuk elő olyan jól amennyire csak tudjuk. - mondtam, és mosolyogtam rá. Kissé füllentettem, mivel már van is egy terv a fejemben, miként tehetem igazán féltékennyé Keyt...

12. Fejezet - Baleset

- Rendben, akkor megy. - szólt Tony, és elindította a zenét. Belepörgetett a koreográfia kezdetéig, és elkezdtük. Alig tudtam koncentrálni az előbbiektől... Tényleg nem fair tőlem hogy így viselkedem Jonghyunnal. Mintha játszanék az érzéseivel... pedig, hidd el Jongie, nem akarok!
Mindkettőnkön látszott, hogy megint nincs rendben valami, mert sokat rontottunk.
- Srácok, elfelejtettetek táncolni?... Újra.
- Bocsánat. - szólt Jonghyun, majd visszaállt a kezdési helyére. Ránéztem. Ez mind miattam van... ha egyszerűen azt mondtam volna neki, hogy szeretem, akkor minden rendben lenne. Legalábbis látszólag... Honnan tudhatnám meg, hogy tényleg szeretem-e?
Belül dühös voltam magamra. A lépésekre nem figyeltem eléggé, és hirtelen egy hatalmas hasító fájdalmat éreztem a jobb bokámban, majd a földre estem.
- Jesszusom, Key... hé, hé jól vagy? - guggolt le hozzám Jonghyun, majd odafutott Tony is.
- Nem... ah.... nagyon fáj a bokám... - mondtam fájdalmas képpel, és két kezemmel fogtam a sérült testrészemet.
- Vedd le a cipőd. Óvatosan. - mondta Tony, és ő is segített levenni. Miután levettem a zoknimat is, látszott, hogy egy apró véraláfutás kezdemény van a bokám jobb külső felén, és már dagadni is kezd.
- Ez nem néz ki túl jól... hozzak valamit? Hideg vizes borogatást? - mondta Jonghyun. Mikor ránéztem, láttam, hogy rettentően aggódik.
- Hozz vizes ruhát, az talán lejjebb viszi a dagadást... ez a boka bizony kiment. - mondta Tony a fogát szívva, miközben gyengéden megérintette a véraláfutást. Jonghyun kifutott a ruháért. - Így nemigazán lesz ebből duett két hét múlva. - jegyezte meg halkan Tony, és elhúzta a száját, majd rám nézett.
- Ne haragudj. - mondtam neki, és rettentően szégyelltem magam. Most még dühösebb voltam magamra, mint ezelőtt... hogy lehetek ennyire figyelmetlen?? Ennyire szerencsétlen...
- Itt van, tessék. - jött be Jonghyun a ruhával, és gyengéden a bokámra rakta. Ránéztem, majd ő is a szemembe nézett. Láttam rajta a törődést, a gondoskodást, még ezek után is. Láttam, hogy most egy pillanatra elfelejtette, hogy én nem viszonozom az érzéseit, csak az járt a fejében, hogy én hogy vagyok. A magammal szembeni düh mellé egy adag bűntudat is elkezdett társulni, és én mondom, ennél rosszabb érzés nem tudom létezik-e.
A sofőrünk elvitt a kórházba, ahol megröntgenezték a bokámat. Egy ínszalag majdnem elszakadt benne, ahogy kibicsaklott. Csak megnyúltak a szalagok, de nagy mértékben sérültek, ami azt jelenti hogy több hét mire rendbe jön, és a táncolást el kell hogy felejtsem egy időre. Magyarul a nagy koncerten sem táncolhatok. Hát... ez mondhatom, REMEK.
- Igen, Keynek megsérült a bokája próba közben. - Jonghyun mellettem ülve telefonált. Épp a váróteremben vártuk a leletemet. A menedzserünkkel beszélt. Kissé féltem, vajon mit szól...
- Adom. - mondta, majd átnyújtotta a mobilt.
- Halló? - szóltam a telefonba.
- Jól vagy? A koncertre rendbe jössz? - kérdezte. Hát persze, hogy csak ez a fontos neki. Már meg sem lepődöm. Sóhajtottam egyet.
- Azt mondta az orvos, hogy több hét, mire nagyjából rendbe jön, és a táncolást akár két hónapig is hanyagolnom kell majd. Szóval... nem.
A menedzserünk sóhajtott egyet, és azt mondta:
- Hamarosan ott vagyok. Ezt meg kell beszélnünk.
Miután kikaptam a papírokat, és egy csinos kis kötést a lábamra, a menedzserünk eljött hozzánk, és beültünk egy kávézóba. A többiek sem voltak még otthon, így csak velünk tudott beszélni.
- Hogy sikerült ez, elárulod?
- Csak rosszul lépett, és ennyi. Bárkivel előfordulhat. - szólt az érdekemben Jonghyun. Ránéztem. Egyszerűen nem értem miért csinálja ezt...
- Akkor oda kéne figyelni, nem? - nézett ránk komoly arccal a menedzser. - Nem volt elég tavaly Jonghyun bokasérülése, most jössz te. Háth... most magyarázkodhatok mindenkinek. Arról meg nem is beszélve, hogy Tony munkája is hiábavaló volt a duettetekkel kapcsolatban, és attól még ki kell fizetnem neki a zsíros bérét, ami tudjátok, hogy nem kevés.
Csak hallgattunk, mint a jómadarak. A menedzserünk ismét sóhajtott.
- Akkor a koncerten marad az Internet war ehelyett. És a többi koreográfiát villámgyorsan el kell próbálnotok úgy, hogy Key nem táncol. Az istenit, lesz dolgotok bőven... emiatt le kell mondanom egy csomó interjút is, ami rátok várt. Egyszerűen nem fog beleférni az időtökbe.
Stresszesnek látszott a menedzser hyung, és az én hátamat is egyre több súly kezdte nyomni. Hibásnak éreztem magam mindenért. A kezeimbe temettem az arcomat, és egy nagy sóhaj után lassan éreztem, ahogy a szemeimből könny szivárog. Túl sok volt ez az elmúlt egy hét - mint munka ügyileg, mind magánügyileg is. Kissé kibuktam.
- Key nem tehet róla, hogy kiment a bokája! Nem kellene most ezt az incidenst beállítani minden galiba okozójának! Szerintem talán szervezhetnél egy kicsivel kevesebb dolgot is, és akkor talán nem lennénk annyira lestrapálva, hogy ne tudjunk odafigyelni a dolgainkra! - fakadt ki Jonghyun. Ingerült volt, és tudtam, meg fogja még bánni, hogy a menedzser hyunggal így beszélt. Lassan éreztem, hogy az egyik kezével megsimogatja a combomat, jelezve ezzel a megértését.
- Szerintem meg vegyél vissza Jonghyun, elvégre én vagyok az, akitől a lét kapjátok. Ha nem szervezném a dolgokat úgy ahogy, akkor most nem tudtál volna szépséges Honda autót venni magadnak. Úgyhogy nyugodj le, menjetek haza, Key pihentesse a bokáját, hátha valami csoda folytán mégis rendbe jön addigra... Te pedig közöld majd a többiekkel a helyzetet ha hazaértek.
Jonghyun csak hallgatott, de éreztem ahogyan egyre jobban forr benne a düh. Hirtelen felállt.
- Gyere Key. - nyújtotta a kezét felém, hogy felsegítsen. Én megfogtam, bár a tenyerem könnyel áztatott volt. Eltakartam a másik kezemmel az arcomat, hogy a fanok nehogy véletlenül lencsevégre kapjanak, és lassacskán bebicegtünk a kocsiba.

11. Fejezet - Szerelem

Ahj... komolyan most akar erről beszélni? Egyrészt, iszonyatosan álmos vagyok, másrészt pedig... tényleg fogalmam sincs, mit mondjak neki. Tudom hogy mit akar kérdezni. Azt akarja kérdezni, hogy én szerelmes vagyok-e belé.
Csak az a helyzet, hogy ezt még... magam sem tudom. Tényleg, fogalmam sincs. Nem érzek máshogy Jonghyun iránt mint ezelőtt, csak testileg vonzódom hozzá, egyre jobban. Mégis hogy mondhatnám ezt neki..? Annyira látom rajta mostmár, hogy ő tényleg szeret engem. Nagyon sajnálnám, ha meg kellene bántanom. Miután bementünk a lakásba, és a többiek bementek a szobába, gyorsan
odavetettem Jonghyunnak:
- Figyelj... rettentő fáradt vagyok... nem lehetne hogy holnap beszéljünk
inkább? Úgyis holnap újra a duettünket fogjuk próbálni.
Jonghyun szemében láttam a megértést, és habozás nélkül bólogatott.
- Persze, igazad van.
Szinte beájultam az ágyba.
Másnap újra a duettünket próbáltuk. Tony az előcsarnokban várt bennünket.
- Szervusztok srácok! Figyu, nekem most hirtelen egy nagyon sürgős dolgomakadt, így egy óra erejéig el kell mennem. Megtennétek, hogy addig elgyakoroljátok a számot? Sietek amennyire csak tudok.
- Persze, menj csak, elpróbáljuk - szólt Jonghyun.
Tony megveregette a vállunkat.
- Kösz srácok. - mosolygott, majd elment.
Mi elmentünk az öltözőbe átöltözni. Jonghyun levette a fölsőjét, én pedig most még éhesebb szemekkel bámultam, mint szoktam. Háttal állt nekem, a szekrényen pakolgatva a cuccait.
- A francba... nem hoztam váltópólót. Nincs nálad véletlenül egy?
- Nincsen. - mondtam, és a látványt élvezve az alsó ajkamba haraptam. Meg akarom érinteni azokat a hátizmokat...
Hirtelen felém fordult Jonghyun, széttárt kezekkel.
- Nos, akkor kénytelen leszek ma félmeztelenül táncolni, azthiszem.
Nyeltem egyet, és a tekintetemet képtelen voltam levenni a kockás hasáról. Már a gondolata is izgalommal töltött el, hogy együtt táncolok Jonghyunnal, miközben a felsőtestének minden izma látszik...
Vajon... hogy fogadná, ha most odamennék hozzá, és megcsókolnám? Legszívesebben azt tenném...
Lassan elkezdtem felé közeledni. Ő végignézett rajtam, és láttam, hogy egyre gondolunk. Megálltam előtte, és így szóltam:
- Szerintem... nem olyan nagy gond... - lassan végigsimítottam a mellizmán - ...ha ma nem húzol pólót.
- Key... - nézett rám az a fekete csillogó szempár. Láttam rajta, hogy az érintésem érzékennyé varázsolta, és ahogy haladtam egyre lejjebb, mikor már a köldökénél járt a kezem, kirázta a hideg. Rettentően élveztem ezeket a kis reakciókat. Aztán egyre lejjebb, az alhasához érve felsóhajtott. Ez a hang még jobban beindított engem, és miután láttam az arcát, meg akartam csókolni.
De megelőzött. Hirtelen magához húzott, és vadul megcsókolt. Ez az érzés egyszerűen fantasztikus volt. Jonghyun iszonyatosan jól csókol, az ajkai vastagok, puhák és formásak, úgy játszottak az enyéim körül, mintha mindig is odaillettek volna. Egyik kezével a hajamba túrt, a másikat pedig a hátamon nyugtatta. Közelebb lépett hozzám, egyik lábával az enyéim közé, így simultunk egymáshoz a lehető legjobban. Én a kezeimmel a hátizmait simogattam, miközben ő a számról áttért a nyakam csókolgatására.
Jonghyun eltalálta a legérzékenyebb pontomat. Igen, a nyakam kifejezetten érzékeny területem, főleg ha egy ilyen pasi csókolgatja, mint ő..
- Ah.. - Hagyta el egy apró, halk nyögés a számat.  Kirázott a hideg, és gyengéden belemarkoltam a hátába. Ekkor még jobban megőrültem, mert Jonghyun egyik keze besiklott a pólóm alá, és egyik ujjával rögtön végigsimított az alhasamon.
- Úr isten... - mondtam akaratlanul. Mit művel ez az ember? A legjobb barátom? Tényleg... ez komolyan megtörténik?

Jonghyun POV

Nem bírtam ellenállni. Még ha meg is fogadtam ma reggel, hogy az öltözőben meg fogom kérdezni az igazságról... teljesen megőrjített engem.
Ahogyan végigsimítottam a hasán, láttam rajta, hogy ő is iszonyatosan beindult. A kezem a mellkasán folytatta tovább az útját, a másik pedig a hátáról a hátsójára ereszkedett. A nyaka csókolgatásáról visszatértem az arcához, majd egészen közel hajolva a füléhez ezt súgtam:
- Kibum.
- Tessék...
Belenéztem a szemébe.
- Szeretsz engem, Kibum?
Annyira szerettem volna egy rögtönzött választ, vagy egy nyilvánvaló gesztust. Annyira ideális és jó lett volna, ha ez történik. De ehelyett sajnos csak sűrű apró pislogásokat láttam a szeretett szempárban, és néma csöndet.
Bántott, és fájni kezdett. Ha ő nem szeret, akkor mégis miért csinálja ezt?
Lassan kivettem a kezemet a pólója alól, és egy aprót hátraléptem.
Végülis, Taeminnek is azt mondta, hogy csak a fanservice miatt volt az az esti incidens... nem szabadott volna ennyit reménykednem.
- Srácok! Végülis nem tartott sokáig, úgyhogy itt vagyok... merre vagytok? - hallottuk Tony hangját a távolból. Én lehajtottam a fejemet, majd kisétáltam az öltöző ajtaján.

Key POV

Hát ennyi lenne? Ismét rossz lesz a viszony köztünk? Nem tehetek róla, hogy nem tudok hazudni. Egyszerűen képtelen vagyok olyasmit mondani, ami nem igaz, főleg ha a szerelemről van szó...
Igazából, nem is tudom, hogy milyen is az érzés, amikor az ember igazán, nagybetűsen Szerelmes. Honnan tudnám, hogy szeretem-e Jonghyunt vagy sem, ha azt se tudom, milyen valakit szerelemből szeretni?

10. Fejezet - Minden rendben..?

Másnap én keltem fel elsőként a csapatból. Álmosan pislogtam, majd nyújtózkodtam egyet az ágyamban. Végre úgy keltem fel, hogy nem éreztem, hogy a lelkemet bármi is nyomná, sőt - egészen fel voltam dobva. Már rég éreztem így magamat.
Balra fordulva egy édesen szunnyadó Keyt láttam. Hányszor néztem így őt akár órákig is, gyönyörködve a gyönyörű arcában... szerettem így nézni őt, mert így szabadon bámulhattam akármeddig, hiszen nem vette észre. De most már nem kellett aggódnom azon sem, hogy esetleg észreveszi, hiszen tudta az érzéseimet, és ráadásul nem is zavarja, hogy szeretem őt.
De vajon ő hogy érez? Nem mondta, hogy ő is viszont szeret... viszont ő is vonzódik hozzám. Vajon mikor sikerül újra kettesben lennünk, hogy teljesen tisztázzuk a dolgokat?
Hirtelen láttam, hogy ébredezni kezd. Lassan látszani kezdett apró fekete szembogara is. Én csak mosolyogtam rá.
- Jó reggelt, Keygunnie.
- Mmmmh - nyújtózott egyet egy ásítás kíséretében - jó reggelt.
Lassan a többiek is mocorogni kezdtek, úgyhogy fel is keltem, hogy felrángassam Onewt - ahogy azt mindig is kell, ha épp időre oda kell valahová érnünk...
Aznap egy aláírásosztáson vettünk részt. Egész álló nap ott voltunk. Rettentően fárasztó volt, de legalább a tudat, hogy Key és köztem végre minden rendben, megnyugtatott. Bár nem tisztáztuk le pontosan, hogy most éppen milyen stádiumban is áll a kapcsolatunk, hasonló volt ahhoz, mint ami régebben volt. Ami viszont szembetűnő volt, az az, hogy a fanservice aránya ezek után meglehetősen megemelkedett...
- Jonghyun! Taemin és Key közül, kit választanál?? - kérdezte tőlem az egyik rajongó, miközben én aláírtam a CDjét.
Tudni illik hogy a rajongók már azóta azt állítják hogy Keyjel együtt vagyunk, amióta a SHINee létezik. Keyjel sok fanservicet csináltunk azóta is, és mivel a legjobb barátok vagyunk, ezt a fanok szépen összekombinálták. Ha tudnák, hogy most tényleg igaz az állításuk...
- Engem! - szólalt meg hirtelen Key mellőlem, én pedig odakaptam a fejemet. Csak vigyorgott rám, én pedig visszavigyorogtam. A rajongó a szája elé kapta a kezét, és ugrabugrálni kezdett, majd meghajolva megköszönte az aláírást és elment. Key Key... fanservice háborút szeretnél, igen?
- Jonghyun-ah! - szólalt meg a következő rajongó - Mondd meg, Keynek, hogy szereted őt!
- Már megmondtam neki. - mondtam halál nyugodtan, és élvezettel láttam hogy Key most rám kapja a tekintetét. Meglepődött, hiszen ezúttal tényleg igaz volt amit mondtam, de ezt csak persze mi ketten tudtuk. A másik oldalamon Taemin ült, és ahogy odanéztem, láttam hogy sokat mondó szemekkel néz minket, egy félmosollyal a száján. Ő is vette a lapot. Kedves tőle, hogy ilyen megértő a mi kis makanaenk - simán kiboríthatta volna a bilit a csapaton belül, de hát Taemin sose tenne ilyet.
- Kibum-ah! Sok álmatlan éjszakád van mostanság? - Kérdezte fennhangon az egyik rajongó mellettem Keygunnietól.
- Iiigen.. Jonghyun-hyung minden este megharap engem.
Tágra nyílt szemekkel néztem rá, majd kínos nevetésbe kezdtem. Miután elment az ezek után meglehetősen izgatott állapotba került rajongó, odahajoltam a füléhez.
- Ez egy kicsit erős volt, nem gondolod Keygunnie? - mondtam neki halkan, de ő nem válaszolt semmit, csak kuncogott egyet. Annyira bájos volt, hogy egyszerűen nem tudtam rá haragudni.
- Milyen fajta testi kontaktust kedvelsz mostaság Jonghyun? Ölelést? Kézfogást? Átkarolást? - kérdezte egy rajongó tőlem, én pedig jól kihasználtam a helyzetet, hogy Keyt a lehető legkínosabb helyzetbe hozzam. A gonosz Jonghyun-hyung most előbújt belőlem...
- Hmm... Többet is mint gondolnád...  - mondtam, és egészen kihívó tekintettel néztem Keyre. Ő csak kínosan mosolygott rám, majd miután a rajongó elment, azt súgta:
- Rendben, győztél!!
Az este folyamán még várt ránk egy fellépés is. Természetesen a legújabb számunkat, a Sherlockot adtuk elő. Már a könyökünkön jött ki, dehát akkor is ugyanolyan professzionálisan kellett előadnunk, mintha most táncolnánk először.
Én a szám kezdődésekor Keyjel szemben állok a sorban. Máskor mindig lesütöttem zavaromban a tekintetemet, de most végig Key tekintetét fürkésztem. Farkasszemet néztünk, és mosolyogtunk egymásra. Annyira szerettem volna ha szabadon megcsókolhattam volna, és azt mondhattam volna neki, hogy egyszerűen gyönyörű teremtés. De nem tehettem, így hát próbáltam mindezt egyszerűen a tekintetemmel sugározni neki, amennyire csak tudtam...
Vajon valaha eljutunk odáig, hogy szabadon megtehessem?
Este a hazafelé úton szinte mindenki bealudt az autóban. Csak én és Minho maradtunk ébren. Én éppen a telefonomat babráltam.
- Hé, hyung... észrevettem, hogy egy pár napja olyan furcsán viselkedtetek Keyjel. Nem tudom, mi lehetett a gond, de mindenesetre most úgy tűnik újra rendben van minden, úgyhogy ennek örülök.
Csak néztem rá. Minho, az egyik legtapintatosabb ember, akit ismerek. Bár néha nyersnek tűnik a nyilvánosság előtt, ő valójában egy vajszívű srác. Sose bánta meg komolyan senkit.
Csak bólintottam egyet mosolyogva. Bár én úgy gondoltam, teljesen rendben még mindig nincs minden, mert meg kell tudnom, hogy ezek után mit is várjak még Keytől.
Miután hazaértünk és kiszálltunk a kocsiból, kihasználtam az alkalmat hogy Key kicsit lemaradt a többiektől, és hozzá társultam.
- Keygunnie... beszélhetünk ma éjjel?
Álmos fejjel nézett rám, és csak bólintott. Szegény nagyon fáradtnak tűnt, de én már egyszerűen nem bírtam a nyomást, muszáj volt megtudnom, hogy pontosan mit is jelentett neki az előző esti kis kalandunk.

9. Fejezet - Zűrzavar

- Oh-!! - csak ennyi hang jött ki a számon, ahogy megláttam a látványt, ami a hálónkban fogadott. Nem, nem, Lee Taemin, mondd hogy az nem volt igaz, amit te az előbb láttál...
A lehető legnagyobbra nyitott szemekkel tettem tátott számra a kezem, és úgy csoszogtam át a nappaliba. Lehuppantam a kanapéra, és még mindig ugyanazzal az arckifejezéssel néztem a nagyvilágba hihetetlenkedve.
Ez meg mi volt?? Mi? Jonghyun.. Keyjel???  Jonghyun is.. meleg???
- Taemin-ah! - hallottam a folyosó végéből Key hangját, és léptei közeledtek felém.
Ahogy belépett a nappaliba, nem mertem ránézni, nem mertem semmit csinálni, csak meredtem magam elé, és nagyot nyeltem.
- Csak te vagy most itt? - kérdezte nyugodt hangon, majd leült mellém.
Én csak némán bólogattam, még mindig a semmibe meredve.
- Taemin, mit láttál... az előbb?
- Én, én... bocsánat, én nem akartam...
- Taemin!
- Hm? - néztem rá. Meglepődtem, amiért ilyen hirtelen szólt hozzám.
- Bármit is láttál, azt ugye tudod, hogy senkinek nem szabad elárulnod?
Gyorsakat pislogtam. Egy pillanatra kezdtem sértettnek érezni magam.
- De hyung, miért titkoltátok el előlünk? Hiszen barátok vagyunk!
- Igazából mi nem vagyunk együtt. Ez csak... csak a fanservice miatt volt.
- Persze, mert mikor én csináltam az Internet wart Jongyhyunnal, én is az ágyon smaciztam vele? - kezdtem mérgessé válni, és egy pillanatra el is csodálkoztam magamon, mivel nem szoktam én így beszélni sosem a többiekkel, főleg nem Keyjel. De akkor is bántott a dolog, hogy ilyeneket rejtegetnek előlünk, ezért váltam ingerültté.
- Nem, de... Taemin, ez... ezt még mi magunk sem tisztáztuk le magunkban, kérlek, adj egy kis időt nekünk, és ígérem hogy mindent elmondunk, ha rendbe jöttek köztünk a dolgok.
Kicsit lenyugodtam, és meg is bántam, hogy így ráförmedtem az előbb. Sóhajtottam egyet, és bólintottam. Még mindig az a kínos kérdés járt a fejemben, ami nem hagyott nyugodni, és egyszerűen meg kellett kérdeznem... elkezdtem babrálni az egyik párna csücskével, és szememet lesütve megkérdeztem:
- Jonghyun... Jonghyun is meleg?
Key egy ideig hallgatott. Éreztem, hogy ő is kínosnak érzi a kérdésemet. Már épp kezdte volna el a mondatát, amikor hirtelen Jonghyun előlépett a folyosóról.
- Nem Taeminnie, nem vagyok meleg.- szólalt meg, és leült mellém a másik felemre. Nem tudtam ránézni.
- De akkor...
- Key az első férfi az életemben akihez vonzódom. - mondta, és ennek a mondatnak az elhangzása után Key is hirtelen odakapta a fejét. Majd mikor végül ránéztem Jonghyunra, egészen komoly, határozott volt az arca. Kicsit összezagyválódott így bennem a kép, mert nem is olyan rég még Shin Se Kyunggal járt, aki egy nagyon csinos, nőies színésznő. Akkor hogy tetszhet neki egy férfi?
Úgy látszik zavarodottságom kiült az arcomra, mert Key egy eléggé indiszkrét kijelentést tett:
- Jonghyun biszexuális.
- Ahhhh.... értem. - Mondtam, és felszegtem a fejemet. Te jó ég, hogy mennyi minden tud történni egy röpke öt perc alatt... még jó hogy a többiek nem jöttek haza, akkor lenne igazán káosz-
- Hahó, van itt valaki? - hallottuk Minho hangját, és a bejárati ajtó csukódását. Szinte érezni lehetett, ahogyan mindenki megfeszül a szobában. Onew is megérkezett, mert hamarosan betorpantak a nappaliba. Bár próbáltuk leplezni, hogy valami van, mégis észrevették rajtunk - túl jól ismernek már minket...
- Mi van, mi a gond srácok?  - Kérdezte, Minho.
- Semmi, csak Taeminnel épp most közöltük, hogy a gyereket nem a gólya hozza... - mondta váratlanul Jonghyun. Key harsányan felnevetett, Minho és Onew csak vigyorogtak. Végül is az elterelő hadművelet szép volt, de azért nem kellett volna ilyen gonosznak lenni. Végül vettem a lapot, és kissé én is elvigyorodtam, majd meglöktem a magam mellett ülő Jonghyun vállát.
- Hyung, ne legyél már ilyen!!

8. Fejezet - Ki gondolta volna?

Eddig is úgy gondoltam, hogy Jonghyun egy rohadt jó pasi, és semmi kivetnivaló nincs számomra benne. De mégis, ez... így, hogy egy kicsit "belekóstolhattam", egészen más. Amint egyre közelebb kerültem hozzá, annál inkább többet akartam belőle. Még mindig úgy tekintek rá, mint a legjobb barátomra, viszont... egy olyan legjobb barátra, akinek testileg legszívesebben teljes mértékben odaadnám magam. Igazából azt akartam, hogy sokkal többet tegyen velem. Azt akartam hogy ne csak hozzámérjen, de hozzám simuljon. Hogy az ajkaink teljes mértékben egyesüljenek, és ne csak egy-egy kósza érintés erejéig. Vörösre akartam csókolni a száját, a hajába temetni a kezeimet, és azt mondani neki, hogy örökre, csakis az övé vagyok.
A próba után, ahogy beléptem a lakásunk ajtaján, rögtön a fürdőbe mentem. Még mindig nem tudtam lenyugodni teljesen ez után az igazán "izgalmas" edzés után...
Kigomboltam a sliccemet. Ez a pár nap túl sok volt számomra...  a feszültség egyre csak gyűlt bennem, és egyszerűen muszáj volt könnyítenem magamon.
A gondolataimban csak a Jonghyunról elképzelt képek jártak - folyton előttem volt az álmom, a kezeimen még mindig éreztem a mellkasa érintését, az ujjai siklását a hajamban, a mély, fekete szemeinek a látványát... és ezek segítségével nem is kellett sok idő a gyönyör eléréséhez.
Fejemet lecsukott szemmel hátraszegtem, és egy hatalmas, néma sóhaj hagyta el a számat. Miután kicsit lenyugodtam, újra kinyitottam a szememet, és alig hittem el, hogy komolyan Jonghyunról képzelődtem közben. Te jó Isten, hová jutok én még, és mi fog ebből kisülni?
Az elfoglalt időbeosztásunk mellett egyáltalán nem volt időnk a magánéletünkkel foglalkozni, még a családunkra is alig jutott idő. Nekem nem is volt még igazán komoly kapcsolatom az életben, csak egy-egy futó kaland, vagy egy pár hétnél nem tovább tartó járás. Ha bele gondolok, nem is olyan hülyeség az, hogy Jonghyunhoz vonzódom. Ő legalább mindig itt van körülöttem...
Egyik részről nem volt furcsa belegondolni abba, mi lenne ha Jonghyun és én összejönnénk. Más részről pedig egyszerűen alig tudtam elképzelni, hiszen eddig meg sem fordult a fejemben komolyan. Amúgy is, nem tudtam, vajon ő egyáltalán mennyire gondolja komolyan ezt a vonzalmat. Láttam rajta hogy nagyon tetszik neki a dolog, de vajon ő valójában mit akar ettől az egésztől?
Ha belegondoltam, mióta is tart ez a furcsa viselkedése, akkor azt mondanám, hogy az osakai fanmeeting óta. Bár még aznap este sem volt semmi baja... talán valami olyat mondhattam neki, amivel megbántottam?
Ezután a gondolat után világosság gyúlt a fejemben. Az a bizonyos interjú!
Mikor aznap este megkérdezte, komolyan gondoltam-e hogy ő az ideálom, én azt mondtam neki, hogy nem tudnék máshogy tekinteni rá, csak barátként. Lehetséges hogy valójában ő másképp tekint rám, és ez esett annyira rosszul neki? Te jó, ég... Hogy ennyire vak legyen valaki, mint te, Kibum...

Jonghyun POV

Key rájött, ez már fix. Most már tényleg elkerülhetetlen a dolgok tisztázása, és ezek után nem csak neki lesz mit kérdeznie, de nekem is. Úgy tűnt, mintha valóban nem lennék számára egészen közömbös... és ez iszonyatosan jó érzéssel töltött el. Már nem görcsöltem, nem szorongtam: az eddig féltett, régi baráti viszonyunk számomra már teljesen elszállt, és úgy éreztem, valami új veszi kezdetét. Bár tudtam hogy az is lehet, hogy Key elutasít, már tudtam, hogy nincs mit vesztenem. Alig vártam, hogy elmondhassam neki az igazságot.
A szobában ültem, és vártam, hogy ő is bejöjjön. Szerencsére előbb hazaértünk mint a többiek, így nyugodtan tudtunk beszélgetni.
Key benyitott a szobába, én pedig az ágyon ülve néztem rá. Láttam rajta, hogy zavarban van, mert ahogy meglátott, félrenézett. Becsukta az ajtót.
- Key gunnie... - kezdtem bele a mondanivalómba.
- Most már végre elmondod, hogy miért vagy ilyen furcsa? - kérdezett vissza, és leült mellém az ágyra. Az iménti zavara elillant, és láttam rajta, hogy határozottan tudni akar mindent, amire eddig már félig-meddig magától is rájött.
Sóhajtottam egyet, és lesütöttem a szememet. A paplannal kezdtem el babrálni, és próbáltam valami értelmes mondatot megfogalmazni magamban, amit tálalhatok neki.
- Én... Én téged nagyon szeretlek Key gunnie. De... de nem csak mint legjobb barátot. ... Jobban.
A szívem hevesen kalapált, az arcomba futott a vér. Most dől el minden... egy pillanatra a szemébe néztem, és azt láttam, hogy még így is nagyon, nagyon meglepték a szavaim.
- Jjong...
Ismét a takarót kezdtem el fürkészni, és a szavak ömleni kezdtek a számból.
- Tudom, hogy te nem úgy tekintesz rám. De én téged tényleg, tényleg tiszta szívemből szeretlek, Key. Egyszerűen nem.. nem tehetek róla... sajnálom, hogy gondot okoztam a barátságunkban ezzel. Remélem, hogy azért ezután is-
- Ah, Jonghyun, a fenébe is ezzel! - vágott hirtelen a szavamba Key, és ezután a következő pillanatban már a puha ajkait éreztem az enyémen.
A lélegzetem is elállt ettől az érzéstől, alig hittem el, hogy ez történik. Csak pislogtam, és megmarkoltam a paplant. Nem kellett sok idő, de már viszonoztam is a csókot, amit épp attól az embertől kaptam, akinek az érintéséért, csókjáért már évek óta epekedtem.
Azt akartam, hogy örökké tartson ez a pillanat. Annyira, annyira jó érzés volt, de még mennyire jó... egyik kezemet a tarkójára tettem, és a csók közben a haját simogattam. Másik kezemet az övére raktam, mire ő az ujjait az enyéim közé kulcsolta.
Miután elváltunk, megöleltük egymást. Olyan érzés volt, mintha életemben először ölelkeznénk - annyira más volt, mint eddig bármikor. Ekkor hirtelen egy kezet éreztem a pólóm alatt. A hasamat kezdte el cirógatni, ami egyszerűen megőrjített. Aprót sóhajtottam, majd éreztem, hogy a mellkasomhoz érve Key enyhe nyomást gyakorol rá, jelezve, hogy feküdjek el az ágyon. Nem is haboztam, rögtön hátradőltem, mire ő rám mászott. Ismét megcsókolt, de most vadabban, mint azelőtt. Iszonyatosan beindultam, és már hagytam, hogy az én kezeim is a saját útjaikat járják: Key pólója alatt a hátát kezdtem el simogatni. Azokat a finom vonalakat végre nem csak a szemeimmel, de a kezeim érintésével is élvezhettem.
Ekkor egyszer csak éreztem Key nyelvét az ajkaim közé fúródni. Azonnal beengedtem a számba, és a nyelves csókunk közben egyre inkább éreztem, hogy odalent már teljesen megmerevedtem.
Aztán ki gondolta volna, hogy ez a pillanat ilyen felhőtlen lesz? Nos, mi úgy gondoltuk, ugyanis az ajtó egyáltalán nem volt bezárva. Erre viszont mi csak akkor jöttünk rá, mikor hallottuk a kilincs lenyomódását...

7. Fejezet: Fordul a kocka

Még mindig nem beszéltünk semmiről. Én nem mertem megszólalni, és sejtésem szerint ő sem mert kérdezni - de Key, ahogyan sejtettem is, nem hagyta annyiba a dolgot. Azon a táncpróbán tisztán láttam rajta, hogy direkt viselkedik úgy, ahogy.
A szám elkezdődött, én pedig Key mozdulatai láttán egyre izgatottabb lettem. Szemeiben dacos kihívást láttam, én pedig már azon a szinten voltam, hogy már nem érdekelt, hogy mi lesz ezután. Most már úgysem lehet semmi a régi köztünk. Ha csak erre a pár percre is, de most el fogom felejteni a kétségeimet, és kihasználom ezt az alkalmat arra, hogy még ha csak egy kicsit is, de megkaphassam Keyt.
Amint jött az én részem, teljesen átváltoztam azzá, aki a színpadon is szoktam lenni: egy gátlástalan, kétségeket nem ismerő sztárrá.
"Dirty babe" - tátogtam felé, szemkontaktusunkat meg nem szakítva. A soraimat mind, mind csak neki szántam.
Kiéhezve álltam ott Key előtt, bilincset imitálva csuklóim köré, és várva, hogy végre hozzám érjen. Mikor véget ért az én énekrészem, ő elindult felém. A tekintetünk még mindig egymáséba meredt, és ahogy egyre közelebb jött hozzám, annál gyorsabban vert a szívem. Key már olyan közel jött, hogy az orrunk csaknem összeért, és a lélegzetvételem is kezdett egyre szaporábbá válni.
Ez után következett az a rész, mikor végig kellene simítania a mellkasomon. Izgultam, vajon most is szándékozza megtenni?
Key nem habozott, és bár nem voltam most épp félmeztelen, az neki úgy látszik, nem jelentett gondot. Lassan benyúlt jobb kezével a pólóm alá, és a mellkasomon végighúzta puha ujjait. Ezen nagyon meglepődtem, és egy kisebb sóhaj kíséretében egy aprót az alsó ajkamba haraptam. Key szemeiben csakis elszántságot láttam, és ami még jobban felizgatott: a szája szélén egy meghúzódó apró mosolyt.
Nem volt elég, hogy addig is amennyire csak lehetett, már felcsigázta a kedélyeimet, miután megláttam, ahogyan csábosan végignyal az ujján... a szemeim akkor csillantak fel igazán. Ekkor már semmi kétségem nem volt afelől, hogy ezt már egészen biztos hogy direkt csinálja, és az is egészen biztos, hogy rájött, hogy ez nekem mennyire tetszik.
Mire észhez tértem a látványból, már elkezdődött a tánckoreográfia. Gyorsan bekapcsolódtam, és Keyre néztem, aki vigyorgott. A kis gonosz... na várj csak, Almighty Key.

Key POV

Úgy tűnik, hogy Jonghyun kétségkívül élvezi ezt. Hát ezt soha életemben nem gondoltam volna... úgy értem, hogy nem vettem ezt eddig észre?! Ennyire vak lennék? Egyáltalán... mióta vonzódik hozzám?
Legalább nem kell frusztráltnak éreztem magam akkor, mikor éppen cirógatom a mellkasát, ami mellesleg még egészen tetszik is nekem. Sőt, valójában rohadtul tetszik.
Ezek a gondolatok peregtek le bennem a már automatizálódott koreográfia táncolása közben. Azonban elmélkedésemet megszakította az a bizonyos középrész. Lássuk csak Jongie, vajon most is olyan bátor leszel-e, mint amilyen tegnap voltál!
Az énekesünk odafordult felém, és szemében olyan elszántságot láttam, mint amilyet talán eddig még soha. Egy pillanatra még félni is elkezdtem tőle, mert ahogyan nézett rám, komolyan azt vártam volna következő lépésként, hogy lesmárol. A gondolat egyáltalán nem taszított, csak hát akkor meg mit szólna Tony?! Azért mégiscsak ő nézi végig ezt az egészet...
Jonghyun felemelte a kezeit, ujjait lassan a fürtjeim közé csúsztatta, és egészen erősen megmarkolta hátul a hajamat. Kissé megfeszültem először, de aztán a határozottsága annyira magával ragadott, hogy végül semmi sem érdekelt: hagytam, azt tegye velem, amit akar. Elfelejtettem róla mindent: hogy ő az a Kim Jonghyun akivel már hosszú idők óta ismerjük egymást, legjobb barátok vagyunk, szinte mindent tudunk egymásról. Csak egy irdatlan jó pasit láttam, akitől azt akartam, hogy valamit végre tegyen velem.
A homlokát az enyémhez érintette, és az a jól ismert mély, fekete szempár most olyan közelről nézett az enyémbe, mint még soha. Egyszerűen kivételesen gyönyörűnek találtam a szemeit, pedig minden áldott nap ebbe a szempárba néztem bele.
Ekkor lassan lesütötte tekintetét, enyhén oldalra fordította a fejét, és egy számomra szinte végtelennek tűnő pillanatig tartotta a száját az enyémtől csak pár milliméterre.
Egyre izgatottabbá váltam... vártam a pillanatot, mikor végre hozzáér az enyémhez, de ekkor... visszafordította a fejét, és gonoszan rám vigyorgott. KIM JONGHYUN! Te átkozott, gonosz dinó...
Megfogta a csuklómat, és odavezetett a most épp láthatatlan cellához. Eközben én csak csalódottan sétáltam vele, még mindig nem tértem észhez az előbbitől... én akartam vele játszadozni, erre ő megfordítja a kockát?!
Vége lett a számnak, én pedig csak bosszúsan néztem Jonghyunra, aki csak kárörvendően mosolygott.
- Khmm... hát... ez... eléggé MEGGYŐZŐRE sikerült. - jegyezte meg Tony, aki zavarában a sapkáját igazgatta. - öhm, akkor azt hiszem a koreográfia részét még kellene egy kicsit csiszolnunk, a többi egészen jól megy.
Ekkor jöttünk mindketten rá, hogy talán lehet hogy nem kellett volna az előbbit ennyire élethűen előadnunk... de az izgatottsági állapotom nem ezt sugallta. Sőt, leginkább azt, hogy valójában sokkal több ilyenre vágyom, mint azt gondolnám... vajon Jonghyun is így van ezzel?
Bár az ő érzéseire akartam fényt deríteni, valójában csak a sajátjaimat ismertem meg igazán...

6. Fejezet: Lehetséges?

Ez... meg...  mi volt?
Mindenre számítottam, csak erre nem. Mit művelt Jonghyun?
Gyorsan utána mentem, de amint kiértem a szobából, láttam, hogy már a többiekkel játszik.
- Akkor is tartom a rangsort! - szólalt meg Minho, miközben bőszen nyomkodta a gombokat, majd győzelmi kiáltást hallatva az égbe emelte kezeit.
- A francba!! - szitkozódott Taemin, és ledobta a kanapéra a kontrollert. - Te jössz, Jonghyun. Key, te nem akarsz beszállni?
Jonghyun egy pillanatra rám nézett, majd leült Minho mellé, és elkezdett játszani.
- Nem, én azt hiszem előbb elmegyek zuhanyozni - válaszoltam, és gyorsan bebaktattam a fürdőbe.
Ismételten Jonghyun tusfürdőjét kellett használjam, ami reggel óta bent is maradt a fürdő polcán.
Belenéztem a tükörbe. Folyton csak az járt az eszemben, amit az előbb Jonghyun csinált... megfogtam ujjaimmal a számat. Komolyan végignyalt az ajkaimon?? Már nem azért, mert annyira "rossz" lett volna, vagy ilyesmi. Leginkább az volt a furcsa, hogy... teljesen privátban, egyedül voltunk. Senki nem mondta, hogy csináljuk, és ő mégis, magától ezt tette. Oké, hogy Tony mondta, hogy próbáljuk meg megszokni ezeket a dolgokat, de akkor is, azért megbeszélhettük volna, mielőtt elkezdünk.. "gyakorolni"...
Mégis mire véljem én ezt? Lehet hogy az is ezzel van kapcsolatban, hogy mostanában ilyen furcsa velem?
Miután lefürödtem, nagyon fáradt voltam, és már későre is járt, úgyhogy én feküdtem le aludni elsőként. Hamar álomba is szenderültem.
De úgy látszott, Jonghyun álmomban sem hagyott békén. Megálmodtam a januári koncertünk duettjét. Azonban egészen máshogyan zajlott, mint ami eredetileg tervben volt...
A szám elején Jonghyun állt félmeztelenül a színpad közepén, én pedig odasétáltam mellé. Mélyen a szemébe néztem, és lassan körbesétáltam körülötte, miközben ő végig a tekintetével követett engem. Ezután szorosan odaálltam elé háttal, és elkezdtem csábosan táncolni neki. Szexi csípőmozgásokat produkáltam neki, miközben énekelt. Ezután ő hirtelen megfogta a vállaimat, és megfordított, hogy szembe legyünk egymással. Eldobta a mikrofonját, és a két keze a felsőm alá siklott, amitől nagyot sóhajtottam. Jonghyun eközben azzal a hihetetlenül vonzó, falánk tekintetével nézett egyenesen a szemembe. Én az ajkaimba haraptam, mire ő odahajolt hozzám, és vadul.. megcsókolt.
Erre hirtelen felriadtam. Már korom sötét volt a szobánkban, csak a többiek szuszogását lehetett hallani. Jobbra néztem, és a másik emeletes ágyon éppen felém fordulva aludt Jonghyun. Csak néztem egy darabig, mire ő is pislogott párat, és kinyitotta a szemeit.
- Mmh.. Key gunnie...- mondta álmos hangon mosolyogva, és felült az ágyán.
Én is felültem, és hirtelen nem tudtam mi történik. Mitől lett ilyen közvetlen és barátságos? Jonghyun lassan felkelt, és odajött az én ágyamhoz. Én félénken néztem rá.
- Mi.. mi az, Jonghyun?
Ekkor ő odahajolt a fülemhez, egyik kezét a hajamba túrta, majd a lehető legkedvesebb, legédesebb hangján ezt suttogta:
- Én szeretlek téged, Key gunnie.
Ekkor aztán ténylegesen felébredtem.
Teljesen összezavarodtam, hiszen az előbbi is csak egy álom volt, mégis annyira valóságosnak tűnt... Gyorsan megcsíptem magam, hogy bebizonyosodjak róla, hogy ez már tényleg a valóság.
Na de mégis, miket álmodok én össze??? Teljesen levert a víz. A többiek már felkeltek, mindenki éppen készülődött a dolgára. Valaki a konyhában készített épp kaját (valószínűleg Onew), Minho és Taemin a nappaliban voltak. Jonghyun hirtelen bebaktatott a szobába.
- Ah, végre te is felkeltél. - mondta, miközben épp a fülbevalóit rakta be.
Aprókat bólogattam, de nem szólaltam meg. Általában nem szoktam zavarban lenni előtte soha, de... most nagyon is abban voltam. Ráadásul most lesz a közös duettünk próbája... Vajon a tegnapit miért csinálta? Mi van, ha... lehetséges az, hogy... vonzódik hozzám?!
De hisz ő a nőket szereti..!
Nem, kizárt hogy ez lehetséges legyen.
Ekkor hirtelen a fejembe ötlött egy ötlet. Csak egy módon tudhatom meg ezt...
Úton a táncterem felé sem beszélgettünk semmit, de még az öltözőben sem. Egyszerűen nem tudtam neki mit mondani, és szerintem ezzel ő is ugyanígy volt. De a tervemet hamarosan végrehajthatom, és kiderítem az igazságot.
- Sziasztok srácok, remélem nem felejtettétek el a tegnapiakat! - mondta a feldobott Tony, és kivette a CD-t a tokjából. - akkor mehet csak a tánckoreográfia részétől?
- Próbáljuk el az egészet. - mondtam határozottan, komoly arccal.
Éreztem, hogy Jonghyun rámkapta a tekintetét.
- Igen? Hát, rendben, ahogy gondoljátok. Akkor rögtön az elejétől, álljatok be. - szólt Tony.
Beálltam a helyemre, és Jonghyunt fürkésztem. Most ki fogom deríteni a reakcióiból, hogy mégis mi az igazság.
Elővettem, minden szexiségemet, és úgy adtam elő a számot, mintha a színpadon lettünk volna. Folyamatosan Jonghyun szemébe néztem, bár a szöveget most csak tátogva mondtam, minden gondolatot igyekeztem neki szánni. A szemei csillogva követtek engem, és mivel már jól ismertem, láttam rajta: tetszik neki.


[Kedves Olvasóim! Én látom, hogy egyre többen látogatjátok az oldalt, aminek nagyon örülök. Viszont én is sokkal szívesebben írok, ha tudom, hogy van aki várja a folytatást, úgyhogy kérlek titeket, hogy pár szóval jelezzétek a véleményeteket a fejezetek alatt - még regisztrálni sem kell. Köszönöm!]

5. Fejezet - Biztos?

- Na jó srácok, azt hiszem mára ennyi elég is volt. Az se jó ha rögtön túl sokat veszünk egyszerre, most ezt szépen raktározzátok el magatokban, gyakoroljátok. A váza a táncnak már megvan, már csak az apró simításokat kell jól belegyakorolni. Aztán... valahogy próbáljátok megszokni egymás közelségét is. Tudom hogy nehéz, de az se lesz jó, ha ott helyben a színpadon lesztek legelőször ilyen intim helyzetben, mert akkor csak zavarban lesztek, és ez meg fog látszani, és a produkció rovására megy. Jó? Szóval.. ez a ti dolgotok, én csak tanácsként mondom.
Csak néztem és néztem Tonyra, és még mindig nem hittem el, hogy a sors ilyen kegyetlen velem. Egy kínszenvedés lesz, mire a végéig eljutunk ennek, már érzem. Annyira fáj minden perce, már most...
Key egyáltalán nem tűnt idegesnek vagy feszültnek azzal kapcsolatosan, amit majd csinálnunk kell. Furcsálltam is a dolgot, viszont azt láttam rajta, hogy egyre inkább kezdi zavarni az, hogy nem tudja, mi az én nyűgöm. Lassan, a végére kell érnünk ennek, és muszáj lesz beszélnünk róla.
De mi lesz ha meg kell tudnia az igazságot? A barátságunk sosem lesz a régi. Számomra a legértékesebb dolog az volt az életemben, hogy őt a legjobb barátomnak tudhattam. Hogy mellette mindig önmagam lehettem, és a vele töltött idő alatt teljesen ellazulhattam. Nem hagyhattam, hogy ez most véget érjen, mert abba beleőrültem volna. De ez egy olyan zsákutca, amiből egyszerűen nem látok sehol kiutat.
Az öltözőben öltözködtünk, amikor Key egyszer csak megszólalt.
- Ha ez így folytatódik, én nem leszek hajlandó ezt végigcsinálni, ezt jobb ha tudod.
Nem néztem Keyre, de fájtak a szavai. Hirtelen lehúztam a pólómat, és befújtam magamat dezodorral. Egyszerűen nem voltam képes még arra, hogy elmondjam neki, mi bánt. Csak annyit mondtam:
- Igen? Akkor miért nem mondod vissza most rögtön? Biztos nem én vagyok álmaid férfija, úgyhogy nyugi, nem kényszerít téged senki arra, hogy velem kelljen bohóckodnod a színpadon. Majd marad Taemin, ő legalább megcsinálja. - Miután felöltöztem, hirtelen felkaptam a táskámat, és kiviharzottam a teremből.
- Jjong...! - hallottam még, ahogyan Key visszaszól, de nem álltam meg.
Gyalog indultam vissza a lakásunkra.
Alig hittem el hogy ilyeneket mondtam annak az embernek, akit szívből szeretek. Miért viselkedtem így vele? Hiszen neki fogalma sem volt semmiről!... Most mégjobban összekuszáltam benne az így is már kibogozhatatlan szálakat.
Ahogy gyorsan lépdeltem az utcán, folyton rajongók fordultak utánam, a nevemet hajtogatva. A testőr csak rohant utánam, de egyikőjük sem érdekelt - ki akartam szellőztetni a fejem.
Szerencsére nem laktunk messze az SM épületétől, úgyhogy csak rövid ideig kellett elviselnem ezt. Mindenesetre jobb volt, mint most egy légtérben tartózkodni ezek után Key-jel. Azonban már elkerülhetetlen volt a dolog: beszélnem kell vele, mert megérdemli, hogy tudja az igazságot.
Mire hazaértem, Key már otthon volt, hisz ő kocsival ment. Ahogy vettem le a cipőmet, láttam az övét is.
A konyha felől Minho közeledett felém.
- Na, hogy ment a próba?
- Jól, jól ment - mondtam neki, és felnéztem rá a cipőm kikötése közben. Biztosan a többiek is észrevették már rajtam, hogy valami nincs rendben, de ők ilyenkor általában inkább rámhagyták. Egyedül Key volt az, akinek mindig sikerült kihúznia belőlem a problémát, és meg is beszéltük.
Minho ütögetett kettőt a vállamon, jelezvén hogy "nem tudom mi a bajod, de fel a fejjel", majd bebaktatott a nappaliba.
Én a cuccomat bevittem a szobába, ahol Key fogadott az ágyon ülve. Taemin és Onew a nappaliban videojátékoztak, és ahogy hallottam, csatlakozott hozzájuk Minho is.
Odamentem a szekrényemhez, és behajítottam a táskámat. Eközben Key becsukta az ajtót, és ismét leült az ágy szélére.
- Honnan veszed, hogy "undorodom" tőled? - kérdezte határozottan a kis díva, és karba fonta a kezeit. Lábait felrakta az ágyra, és a támlának dőlve nézett rám. Hirtelen ismét belém ötlött a bűntudat, amiért úgy ráförmedtem az öltözőben.
Sóhajtottam egy nagyot.
- Miért, talán nem így van?
- Nem, nem így van.
Pislogtam párat. Komolyan mondja, vagy csak azért, hogy ne bántson meg?
- ...Biztos?
- Jjong, biztos! - szemeit tágra nyitva nézett rám, és felült az ágyon. Kezeit a paplanon támasztotta. Egy pillanatra sem nézett félre, hanem teljes őszinteséget sugározva bámult rám. - Talán neked úgy tűnt az eddigi évek alatt? Ne csinálj már úgy, mintha sosem fanserviceltünk volna! Csak ez most egy kissé... intimebb lesz, mint az eddigiek. Inkább Te mondd el, hogy mi a bajod! Azthiszem, nekem nagyobb okom van azt feltételezni, hogy undorodsz, elvégre te vagy az, aki a nőket szereti nem igaz?
Ismét hátat fordítottam neki. Nagyon ideges lettem, a gyomromban görcsölt az ideg.
Megfordultam, és a szemébe néztem.
- Nyugodj meg, abban biztos lehetsz, hogy nekem sincs semmi bajom ezzel az egésszel.
- Akkor meg mi a gond?? Jonghyun... - kis kétségbeesést láttam a szemében, azt láttam, valóban aggódik. Felkelt az ágyról, és felém sétált. A szívem kalapálni kezdett... mire készül?
Egészen közel állt hozzám. A vállamra rakta a kezét, és mélyen a szemembe nézett.
- Tonynak tényleg igaza van. Ha nem lesz hamarosan minden rendben, akkor nem fog menni a szám. És nem azért, mert undorodnánk egymástól, hanem azért, mert egészen egyszerűen nem vagyunk összhangban. Kérlek... - mondta halkan, bogár szemeivel az enyéimet fürkészte.
Hát, itt az idő, hogy elmondjam neki? Tényleg?
Nem, arra képtelen lettem volna. De a helyzet viszont adta magát, és a szerelmem közelsége, fekete szemeinek mélysége, hamvas bőrének a látványa, és édes szájának csábítása magával hozta a mozdulatokat.
Nem bírtam tovább ezt.
Az oldalára raktam az egyik kezem, és tekintetem a szeméről az alsó ajkára vándorolt. Egészen közel hajoltam hozzá, és lassan, nyelvemet csak egészen kicsinyre kinyújtva végignyaltam rajta.
Éreztem, hogy a teste egy aprót rándul, és egy egészen halk sóhaj is elhagyta a száját. Miután a tekintetem visszatalált az övére, egy hatalmasra kinyílt, csillogó szempárt láttam magam előtt.
- Jonghyun...
Miután realizáltam, hogy az előbb mit is műveltem, gyorsan hátrébb léptem tőle, és kimentem a szobából.
Miért van az, hogy amint helyre kéne raknom a dolgokat, csak még jobban összekuszálom őket?

4. Fejezet - Tony

Ez aztán nagyon okos ötlet volt a menedzsertől. Nemám rápihennénk a koncertre, nem - még hajtsuk gyorsan szét magunkat előtte egy hónappal... remek. De hát nincs mit tenni, ilyen ez a pop szakma, a hajtás sosem ér véget.
Jonghyunból pedig egészen egyszerűen nem sikerült kihámoznom, hogy mi baja van. Tegnapelőtt még semmi baja nem volt, de a megbeszélésen úgy viselkedett, meg úgy egész aznap, mint aki citromba harapott. Egy idő után nem is firtattam, csak hagytam magára. Néha csak ez kell neki... hogy elrendezze magában a kis lelki dolgait, és kész. Csak azon aggódtam, vajon velem van-e baja, mert általában ha nem velem van, akkor azt azért nekem el szokta mondani.
Kíváncsi voltam, ma vajon hogy fog viselkedni... ma lesz a közös duettünk első próbája, úgyhogy valaminek muszáj lesz történnie. Ha ez így folytatódik, akkor egyszerűen nem fogunk tudni együtt dolgozni. Na, de azért csak nem jutunk el idáig!
Ezekkel a gondolatokkal kászálódtam ki az ágyamból. A többiek még bőszen aludtak, bár ideje lett volna Jonghyunnak is felkelnie, hagytam aludni addig amíg én voltam a fürdőben. Fogtam a kis neszesszerem, és be mentem. "Aah, Key, hogy nézel ki megint.." - gondoltam magamban, mivel reggelente szörnyű fejem tudott lenni. Gyorsan le is vetkőztem, és a zuhanytálcába léptem. A tusfürdőmben egy csepp, de még annyi se volt, és a közelben nem volt más tubus. "Onew-hyung már megint elhasználta az összes tusfürdőmet!!" - zsörtölődtem magamban, és nagyot sóhajtottam. Jól kezdődik a nap... nincs más, ki kell mennem, és Jonghyuntól kell kérnem, elvégre neki kell mostanában felkelnie.
Kimásztam a zuhanyból, és csurom vizesen, egyetlenegy törülköző védelmében futottam ki a fürdőből a hálóba. Mindenütt cseppeket hagytam magam után, de nem nagyon érdekelt, csak az, hogy nagyon fázom, és tusfürdő kell.
- Jonghyun!.. Jonghyun!! - suttogtam erősen felé, és kicsit megráztam. Megint nyitott szemmel aludt ez a kis hülye. Pislogott egy-két laposat, majd hirtelenjében nagyra nyitotta a szemét, és akkorát ugrott, mint aki szellemet látott. Én majd szétfagytam félmeztelenül, úgyhogy ott toporogtam előtte, és nem jutott eszembe az, hogy rögtön az ébredése utáni első másodpercekben ő esetleg nem biztos, hogy épp erre a látványra kíváncsi.
- Kölcsönadod a tusfürdődet??
- Mi.. mi van?? - ráncolta a homlokát rám, és erősen végigmért. - Miért vagy meztelen?
- Mert fürödtem, csak éppenséggel VALAKI elhasználta az összes TUSFÜRDŐMET!! - Már nem bírtam ki hogy ne emeljem meg a hangomat, annyira mérges voltam Onewra. A többiek elkezdtek forgolódni az ágyukban - sikerült felvernem mindenkit.
- Ah.. aha... ott van a polcomon. - mondta Jonghyun álmos hangon, és rámutatott a polcára.
- Köszi! - Gyorsan felkaptam, és spuriztam vissza a fürdőbe, további víztócsát hagyva magam mögött.
" Vééégre... - gondoltam magamba, miközben a habos testemet zuhanyoztam le, az immár kellemesen meleg fürdőben. Kiszálltam a kabinból, és törülközés közben egyszer csak hatalmas huppanásra lettem figyelmes.
- Auuhh, MI ez a víztócsa itt a folyosó közepén??? - természetesen Onew-hyung tanyált el, ki más lett volna. Kis bűntudat száradt lelkemen, de nem bírtam ki hogy ne nevessek egy kicsit rajta, miután hallottam a többiek kacagását is. Tulajdonképp, elnyerte büntetését, hisz mégis csak ő használta el a tusfürdőmet!!
Jonghyun továbbra is néma maradt, bár talán valamennyire javult a helyzet. Egészen a táncteremig alig beszélgettünk valamit. Tony már várt bennünket a bejáratnál, és bementünk az épületbe.
- Na srácok, öltözzetek át, és akkor nekiugrunk a koreográfiának, rendben? Nyugi, nem lesz túl bonyolult. - mosolygott ránk Tony. Nagyon rendes srác volt, és mindemellett egy rendkívül jó koreográfus, világhírű. Még Michael Jacksonnal is együtt dolgozott, és számomra még mindig hihetetlennek tűnt, hogy mi is egy ilyen emberrel dolgozhatunk együtt. Dehát, ahogy Jonghyun mondaná, a pénz nem hazudik...
- Váltóruhát hoztál, Jonghyun?
Pislogott párat, majd elmosolyodtam. Mi lenne vele nélkülem... természetesen én hoztam el az övét is. Oda nyújtottam neki a táskát.
- Tessék... egyszer a fejedet is én viszem majd utánad!
Erre már ő is elmosolyodott, és megköszönte. Hála istennek, egy őszinte mosoly, végre. Azonban emögött a mosoly mögött is volt VALAMI, ami mégis más volt, mint ami pár nappal ezelőtt. Már teljesen kezdett a dolog aggasztani...
Bementünk az öltözőbe. Jonghyun levette a pólóját, kidolgozott izmai jól látszottak. Tényleg iszonyatosan jó teste van, főleg amióta komolyabban gyúr. Már jó régen láttam félmeztelenül, talán utoljára az Internet waros fellépésén,de na, hát az se volt kutya. Valójában, ha belegondolok, Jonghyun tényleg az én pasi ideálom. Formás lábak és fenék, kőkemény kockás has, kidolgozott hátizmok,ideális vastagságú karok, széles váll... ó, és az az s hajlatú hát! Isteni volt ránézni, főleg, mikor a színpad fényei megvilágították verejtékes testének minden porcikáját. Bevallom, amikor volt alkalmam és nem kellett épp készülődni a következő számra, árgus szemekkel lestem Jonghyunt. Egyedül az a rész nem tetszett, amikor Taemin elkezdte cirógatni. Egyszerűen az számomra nagyon abszurd volt. Fura volt látni, hogy Taemint, aki azért még egy fiatal egyén, ilyenekre veszik rá. Neki már rég a csajokkal kéne foglalkoznia, és nem azzal, hogy a csapattársának a testét tapizza többezer rajongó előtt, amit ráadásnak egyáltalán nem élvez.
Vajon nekünk mit kell majd csinálnunk ebben a számban? ... Lehet hogy ott is félmeztelen lesz Jonghyun? Tulajdonképp, nem bánnám. Csak furcsa, hogy a legjobb barátomról gondolok ilyen piszkosakat.
Miután készen álltunk, bevonultunk a táncterembe.
- Na srácok. A menedzser azt mondta, hogy ennek a produkciónak nagyon... forrónak kell majd lennie. Fanservice ezerrel. Úgyhogy, kérlek, most dobjátok el minden heteroszexuális érzéseteket, és a produkció erejéig is, kalibráljátok kicsit át magatokat... tulajdonképpen, buzivá. - röhögött Tony, mit sem sejtve arról hogy én történetesen "buzi" vagyok. Persze, nem tudhatta, úgyhogy csak egy hamis mosolyt dobva felé vártam, hogy mondja a lényeget.
Tony bekapcsolta a zenét, és mindannyian odagyűltünk a hifi mellé.
- Az első versszak Keyé lesz. "I'm bringin'sexy back" - ennél a sornál fog felgyúlni a lámpa, amely téged világít majd meg. "Them other boys don't know how to act" - itt elkezdesz a színpad közepe felé lassan lépdelni, és nagyon csábos, elszánt, baddass tekintettel fürkészed majd a színpad másik oldalát. A többi sornál ugyanígy.
Csendesen bólogattam, majd megszólalt Jonghyun.
- És én mikor jövök a képbe?
Tony elmosolyodott.
- Te, komám, te most jössz, a második versszaknál. Épp egy hamis cellában, a falnak támasztott háttal, bilincselt kézzel várod Keyt, hogy kiszabadítson a börtönből. "Dirty babe" - ekkor gyúlnak fel rajtad a fények. "You see these shackles? Baby, I'm your slave" Ekkor odamész a cella rácsaihoz, megzörgeted a bilincsedet. A többi sornál nincs teendőd, csak beleélned magad a szövegbe, és célirányosan Keynek mondd.
Jonghyun is bólogatott.
- A következő soroknál Key odamegy a cellához, és az egyik rácsrésen keresztül összedugja a homlokát Jonghyunnal, és farkasszemet néznek. Jonghyun épp a rácsokat fogja, mint egy jól nevelt rab. Ezután a szemkontaktust nem megszakítva, Key lassan végigsimít Jonghyun mellkasán, és utána megnyalja az ujját. Ezen természetesen Jonghyun élvezkedik, és ezután bevadulva széttépi a bilincsét, kitépi a cellaajtót, eldobja, és megkezdődik maga a tánckoreográfia. Az "I'm bringin' sexy back" c. verzénél újra Key jön, a "Dirty babe"-től megint Jonghyun énekel. Ezeknél a szólót az kapja aki épp énekel, de közben azért a másiknak is lesz bőven dolga. Ahol nincs ének, ott szinkronizált tánc lesz. Aztán jön a közép rész, a "You ready?" - most kössétek fel a gatyátokat. Itt kell a legjobban felcsigázni a közönséget. Ennél a résznél Jonghyun mindkét kezével beletúr Key hajába, homokjaitokat összeérintitek, majd Jonghyun... nos, arra gondoltam, hogy nem kell csók, mert az túl nyilvánvaló és egyszerű. Hanem... istenkém, de fura buzi koreográfiát kitalálni! Szóval... Jonghyun végignyalhatna, csak egy nagyon minimálisan, Key alsó ajkán. Ezután már jön a lecsengés: Jonghyun maga mellé csatolja a bilinccsel Keyt, majd bevezeti a cellába, és immár ketten lesznek bent, miszerint Key lett Jonghyun "rabszolgája". Nos?
Csak pislogtam Tonyra. Ez aztán valami. Nem gondoltam volna hogy tényleg ilyen merész lesz. Jonghyunra ránézve leginkább azt láttam, hogy nagyon zavarban van. Mikor ránéztem, gyorsan elkaptam a tekitetem előle, fogalmam sem volt mit gondol, főleg most, hogy ilyen hülye időszakában van.
Engem egyébként különösebben nem töltött el semmiféle undorral a feladat, sőt, talán kifejezetten élvezni is fogom a dolgot...
- Hát, rendben, akkor kezdjük csak el. - mondtam gyorsan, hogy ne filózzunk annyit.
- Azthiszem az elejét nem kell elpróbálni, ugye? Menni fog az. Térjünk át a tánckoreográfiára. Előszöris...
És Tony elkezdte betanítani nekünk, a Sherlock után annyira nem túl nehéz koreográfiát. A pikáns részeket nem próbáltuk el - persze hogy nem, mert Jonghyunnal még mindig kissé furcsán álltunk egymáshoz. Illetve: ő hozzám. Nem tudom, mi lesz ennek a vége: de muszáj lesz beszélnem vele.

3. Fejezet - Újdonság

Másnap a menedzserrel és a személyzettel volt megbeszélésünk, az egyre inkább közeledő nagy seouli koncertünkről, amely történetesen Januárban lesz, azaz egy hónap múlva. A Sherlock további promotálására kitűnően alkalmas lesz, főleg, hogy ezzel a comebackkel a népszerűségünk még jobban az egekbe szárnyalt.
- Annyeong - üdvözölte egymást mindenki, és leültünk a nagy asztal köré. Elkezdték a szokásos dolgokat papolni, amit a többi nagykoncertünk előtt is már vagy ezerszer végighallgattunk. A színpadi technika, a próbarend, a biztonsági előírások, számsorrend, és a többi. Majd elaludtam a székemben, csak pillogva bólogattam minden egyes mondat után, és csak tőszavakban voltam képes válaszolni a kérdésekre is.
- ...Akkor azután jön Jonghyun szólója, az Y Si Fuera Ella. Jonghyun nagyon figyelj, mert itt sietned kell majd az átöltözéssel, és még a patront is be kell kötni a mellkasodhoz, amit majd... Jonghyun, figyelsz? - Kérdezte tőlem a menedzser, miután látta, hogy nemigazán vagyok képben.
Key mellettem ült. Természetesen nem hagyhatta ki, hogy ne teremtsen le.
- Jonghyun! Most kéne figyelni, mert ez fontos, és ott nem lesz idő gondolkoznod meg kérdezősködnöd.
Pislogtam párat, majd az imént még az asztalon fekvő könyökeimet felemeltem, és kihúztam magamat.
- Khm.. igen, bocsánat.
Mit ne mondjak, nem voltam túl rózsás kedvemben a tegnapi miatt. Egyszerűen alig bírtam Keyre nézni azután a mondata után. Nem is beszélgettem vele azóta, csak amennyit muszáj volt. Tudom, hogy nem tehet róla, és nem is hibáztattam semmiért. De az érzéseimről nem tehetek.
Reméltem hogy nem tűnik fel neki a zárkózottságom felé... de hát, csak reménykedhettem benne.
A megbeszélés után a büfébe mentem egy kávéért.
- Egy kávét szeretnék - mondtam a pultnál állva. Aztán egy ismerős hang ütötte meg a fülemet.
- Azt hiszed, nem veszem észre, hogy valami nem stimmel? Ahhoz már túl jól ismerlek - Key csípőre tett kézzel állt meg mellettem.
Én próbáltam erőltetni magamra egy "nincs semmi gond, ugyanolyan vagyok mint bármikor" látszatot keltő mosolyt, de Keynek nagyon nehéz volt hazudni.
- Hm? Miről beszélsz, nincs semmi bajom. Fáradt vagyok.
Kikértem a kávémat, és leültem egy asztalhoz. A szőke dívánk ide is követett engem, leült mellém, és méregetett.
A kávémat elkezdtem kevergetni, majd miután kezdett kínossá válni, hogy ő bámul, én pedig nem is nézek rá vissza, rápillantottam. Belepillantottam a gyönyörű, fekete szemeibe, melyet kiemelt tejföl szőke haja és bársonyos, hófehér bőre. Karba tett kézzel és keresztbe tett lábbal nézett rám kérdően, mint egy aggódó legjobb barát. Mint barát.
Azóta a mondat óta csak ez járt a fejemben, ahogyan megpillantottam őt. Ahogy ránéztem, rögtön egy fájdalmas hasítás tört a mellkasomba, és csak azt hajtogatta egy hang a fejemben, hogy "Sosem lehet a tiéd." Az ember, mégis mit csináljon ilyen helyzetben? Főleg, mit mondjon ennek a személynek, hogy mi a baja? Jó kérdés.
- Egész reggel alig szóltál hozzám, és most is hallgatag vagy. Csak akkor szoktál ilyen lenni, amikor valami bajod van, Jonghyun, ne is próbáld meg tettetni, hogy nincsen.
Egyre inkább feszített az érzés, hogy muszáj valamit mondanom. De mit mondjak? Mit találjak ki, amit el is hisz? Fogalmam sincs...
Ekkor nagy megkönnyebbülés tört rám, mert pont felénk tartott a menedzserünk, aki nagy valószínűséggel akart valamit tőlünk. Jobbkor nem is zavarhatott volna be a képbe.
- Jaj, srácok, pont titeket kettőtöket kereslek! Nem zavar ha leülök ide egy percre? Van egy fontos mondanivalóm nektek.
- Nem, persze, mondd csak. - Mondtam, és most végre őszintén tudtam mosolyogni. Na de nem azért mert annyira örültem a mi kis menedzser-hyungunknak, hanem mert pont kihúzott a kínos helyzetemből.
A menedzserünk kényelembe helyezte magát köztünk, majd elkezdte mondókáját.
- Kellene még egy új szám a januári koncertre, srácok.
- Egy hónap alatt..? - vágta rá rögtön Key.
A menedzser csak bólogatott.
- És ezt miért csak kettőnkkel közlöd..? - Már a mondatom felénél tudtam hogy hülyeséget kérdezek. Ez bizony nem más lesz, mint egy duett... Keyjel? Remek, pont a lehető legjobbkor.
- Mert, ez egy duett lesz.
- Ah. - Key kibontakozott keresztbe tett karjai mögül, és most jobban oda kezdett figyelni. Most már engem is furdalt a kíváncsiság, vajon milyen szám lesz ez, de remélem, nem valami nehéz, mert egy hónap tényleg nem sok idő.
- Folytasd.
- Nos, a szám nem más volna, mint Justin Timberlake Sexyback-je.
A kávémat iszogatva majdnem kiköptem a következő kortyot ami a számban volt. Keynek is kikerekedett a szeme, majd hirtelen elkezdett nevetni. Én csak pislogtam a menedzserre, úgy néztem rá, mint aki nem normális. Ő csak mosolygott ránk, és folytatta.
- Igen, jól gondoljátok. Ezt a Taemines Internet War helyett gondoltam volna. Már nagyon sokszor ellőttük, és a rajongóknak valami más, valami új kell. Ti nagyon rutinosak vagytok már az iparban, úgyhogy nem lesz nektek ez gond, én úgy érzem. Zeneileg nem hiszem hogy olyan nehéz lesz, és a koreográfiát pedig Tony elvállalta.
- Tony. - Vigyorgott Key - Ilyen gazdagok vagyunk, hyung??
- Mióta foglalkozol te ennyit a pénzügyekkel, Key gunnie? - kérdezte vidáman a menedzser.
Amíg ők az SM költségvetéséről vitatkoztak, én lefagyva néztem a kávémba. Tudtam, hogy ez egy tipikus fanservice szám lesz, akár csak Taeminnel az Internet War. Tudtam hogy itt nem csak énekelni és táncolni kell, hanem valami egészen más fajta kaland is vár majd ránk a színpadon...
De miért pont most? És hogy fogom én ezt így bírni?

2. Fejezet - "Soha..."

- Aaah, szétszakad a hátaam... - nyavajgott szokása szerint Key, ahogy beléptünk a lakásunk ajtaján. Hosszú repülő út állt mögöttünk, már hajnali 3 volt. Csak én, Onew, és Key jöttünk haza rögtön, mert Minho és Taemin elugrottak még a boltba.
- Én elzúztam fürdeni, pás~ - intett nekünk Onew, és be is ment a fürdőszobába. Hangos zárkattanás, és a zuhany hangja hallatszott csak ki.
- Jonghyunaaaah~ - nyavalygott tovább Key, és miután levette a cipőjét, ráhuppant az ágyra. - Nem nyomod meg a hátamat?
- Háát.. Attól félek, összetörnélek - mentem utána vigyorogva.
- Gonosz! - nekem dobott egy párnát, amit azzal vissza is dobtam. - Ne hidd hogy csak azért mert kondizol, már annyira kigyúrt vagy!
- Na, fordulj hasra - rátérdeltem az ágyra. Miután Key megfordult, ráültem a hátsójára, és elkezdtem masszírozni a hátát.
- Aaaah.. így mindjárt jobb~
Elmosolyodtam. Ezekért a pillanatokért érdemes felkelnem minden nap.
A vállától a nyakáig, majd attól lefelé átmozgattam minden kis porcikáját. Ha csak ennyivel is, de szerettem Key-nek örömet okozni, jót tenni. Mert igazán szerettem őt.
Eszembe jutott a mai interjún elhangzott mondata. Tényleg nem túl sűrűn beszélünk egymással a barátságunkról, vagy hogy a másikban ki mit szeret annyira. Utoljára egy nagyon régi műsorban mondott nekem ilyet, mikor még fiatal csikók voltunk, hogy "én vagyok az ő ideális típusa", de természetesen azt is csak viccből mondta - és akkoriban még nem is vettem egyáltalán komolyan, hiszen még nem tudta róla senki hogy meleg, és még én sem voltam szerelmes belé. Viszont így most egészen más a helyzet, és pontosan emiatt nem hagyott nyugodni...
- Key-gunnie. - szóltam hozzá a masszázs közben.
- Hmm? - Eddig a paplanon pihentetett szőke fejét felemelte, és oldalra fordította, hogy a szeme sarkából láthasson engem.
- A mai interjún... te... komolyan gondoltad amit mondtál?
- Mi? Melyikre gondolsz?
Ah.. hát persze, már arra sem emlékszik miket zagyvált össze.
- Semmi, nem érdekes.
- Hyung, ha már elkezdted, nyögd ki!
Sóhajtottam. Ez most addig nem fog békén hagyni, míg ki nem mondom.
- Azt, hogy én a te "ideális típusod" vagyok.
Key halkan elkezdett kuncogni, és ismét előrefelé nézett az ágyon, állát a paplanra rakta.
- Nyugalom hyung, attól hogy meleg vagyok, nem fogok éjszaka rád mászni, és megerőszakolni... Hisz te a legjobb barátom vagy, már nagyon régóta ismerjük egymást. Én Rád sosem tudnék "úgy" tekinteni.
Az utolsó mondat hallatán egy pillanatra leálltak a masszírozó kezeim, a lelkem mélyére valami nagyon hegyes, fájdalmas érzés hasított. Szinte fizikálisan is éreztem, ahogyan szívemet marcangolják a legutóbb hallott szavak, amelyek Key száját elhagyták. "Rád SOSEM tudnék úgy tekinteni... Rád SOSEM tudnék úgy tekinteni..." Csak ismétlődött a fejemben ez a mondat, végtelenszer. A reménysugár, amely két évvel ezelőtt kigyúlt a lelkemben, most egyik pillanatról a másikra... elaludt.
A lelkem sajgott, mintha csak egy friss, mély nyílt seb éktelenkedett volna rajta.
Ezek az érzések egy pillanat alatt nyilalltak belém. Hirtelen folytatni kezdtem Key masszírozását, nehogy feltűnjön neki valami. Még az arcom is lángba borult.
- Ah.. hát.. persze... - nyögtem ki a számon halkan, majd nyeltem egy nagyot. Néztem a hátát. Már sokkal erőtlenebbül nyomkodtam, mint pár másodperccel ezelőtt. Már úgy értem hozzá, hogy tudtam, ennyi az egész. Ennél többet soha, de soha nem kaphatok belőle.
Legalábbis ekkor még teljesen ezt hittem...

1. fejezet - Osaka

A fic elolvasása előtt mindenképp nézd meg ezt a videót, mert ez az előzménye!

- Key, kérlek mondd el, miért Jonghyunt választanád szeretődnek a tagok közül.
- Nekem Jonghyun hyung az ideális típusom. Ő egy tökéletes férfi. Külsőleg és belsőleg is, egyaránt.
A rajongók őrülten kezdtek sikítozni, és egyenlőre még én sem fogtam fel, mit is mondott az előbb Key.
- Jonghyun és én sokat megyünk együtt vásárolni, enni... Amikor vele vagyok... szívem mindig olyan gyorsan kezd el verni...
Key komoly arckifejezéssel mondta mindezt a közönség és a kamerák felé. Miután realizáltam, hogy miket mondd, azt hittem, hogy a gyomrom és a szívem menten kiugrik a helyéről ezen szavak hallatán. Tényleg nagyon komolynak tűnt, és egy pillanatra el is hittem, hogy komolyan gondolja. Az utolsó mondattól kitört belőlem a nevetés, és elfordultam. Eltakartam az arcomat, és a szemeim tágra nyíltak. "Ez meg miket mond itt...? Ez most.. komoly?" - Gondoltam magamban.- Nem tudom mit lehetne ezzel tenni... ah! - aztán Key intett egyet, és végül elnevette magát.
Hát persze, sosem mondhatna ilyet komolyan élőben! Csak szórakozott egy kicsit. Egy hangyányi csalódottságot éreztem magamban. Nem is tudom, hogy gondolhattam egy pillanatra is, hogy komolyan mondja! Vissza fordultam a kamerák felé.
 - Csak viccelt, csak viccelt. - mondtam.
 Viszont most én következtem. Nekem kellett választanom egy tagot. A kérdés elhangzása után direkt húztam az időt. Biztosan arra számít, hogy őt választom, de ne hidd hogy ez olyan nyilvánvaló, Key gunnie!
- Én várok rád~! - szólalt meg Onew hyung, a szívére téve a kezét.
- Én... én olyan ideges vagyok.. - viccelődött tovább Minho, és mindenki izgatottságot színlelt. Egyedül Key volt nyugodt.
Nevettem, és arra gondoltam, hogy most bosszúból Taemint választom, így rögtön rá néztem. Viszont Taemin rögtön Key felé mutogatott, és mivel ezt mindenki látta, ezzel már el lett döntve, hogy őt kell válasszam.
- Taemin máris ezt csinálja... - mondtam a kamera felé, imitálva a mozdulatait. Nevettünk. Ránéztem, Keyre, és egy pillanat alatt megesett rajta a szívem. Már meg is ragadtam a csuklóját és kirángattam a színpad elejére. Hogy is választhatnék mást mint ő?
- Kérlek állj a kamerák elé, és mondd el, mit szeretsz Keyben. - mondta a műsorvezető.
Ez alatt a mondat alatt direkt mélyen a szemébe néztem, azzal az igazán sokat mondó tekintettel. Konkrétan olyan tekintettel, mint aki mindjárt helyben felfalja. Key szintén visszanézett rám, és láttam a szemében hogy zavarba jött.
- Ne bámulj rám így! - mondta a mikrofonba, és elvigyorodott.
- Ez a szög pont jó, mindketten látszotok. - mondta a műsorvezető.
 - Remélem, hogy mi ketten mindig... - kicsit elakadt a szavam, mert hirtelen nem tudtam, mit mondjak. Azt nem mondhattam amit valójában érzek... azt nem mondhattam hogy legszívesebben a magaménak tudnám ezt az elbűvölő teremtést. - ... fenntartjuk a barátságunkat.... Én örökre meg akarom óvni ezt a barátságot.
Észrevettem hogy ez a három barom ott hátul elkezdett hülyéskedni, mint akik épp egy turbékoló párt néznek a távolból. Kicsit meg voltam szeppenve, mert kezdett kínossá válni a helyzet..
- Barátság!.. Barátság! - mondtam nekik. Key kidugott nyelvvel mutogatott rájuk, nem is tudom, talán élvezte hogy most még jobban sikerült zavarba hozniuk engem. Én ránéztem, és az édes arca láttán legszívesebben lekaptam volna... de meg kellett elégednem egy öleléssel.
- Key mit érzel most? - kérdezte a műsorvezető, miután szétváltunk.
- Hehe... egy kicsit zavarban vagyok... - nevetett.
- De azért mégiscsak örülsz neki, nem?
- Általában nem szoktunk ilyenekről beszélni...
- Mert ezek a ti igaz érzéseitek.
- Igen, ez így van~
"Igaz érzések?..." - gondoltam magamban. Ha tudnák, hogy nekem mik az igaz érzéseim...

Kim Jonghyun vagyok, a SHINee fő vokalistája. Most 22 éves vagyok, és biszexuális. És merő véletlenségből pár évvel ezelőtt belezúgtam a csapattársunkba, Kim Kibumba, más néven Keybe.
A mai napig képtelen voltam bevallani neki. Képtelen voltam a mély, őszinte barátságunkat bepiszkítani ilyen bonyolult érzelmi dolgokkal, mint a szerelem. Inkább csak csendesen meghúzódtam, és kénytelen voltam megelégedni azzal, amennyit a fanservice megengedett. Azok a pillanatok csillapították is, de egyben még jobban felkeltették bennem a vágyat, amelyet már nagyon rég érzek ahogy meglátom Őt. Az őszinte szemei, az őszinte mosolya, a finom arcvonásai, a hófehér bőre, az esztétikus alakja... ne kérdezzétek hogy férfi létemre hogy tetszhet, mert nem tudom elmagyarázni. Tetszik, és kész.
Az identitásomról és a Key iránt táplált érzelmeimről a mai napig senki sem tud. Nem sejtenek semmit, hiszen így is én vagyok a csapat egyik legférfiasabb tagja.
Key és Én ápoljuk a legjobb kapcsolatot a SHINeen belül. Bár állandóan együtt vagyunk a munka miatt, mi még így is igaz barátok tudunk maradni. Bár valóban nem szoktunk így a kapcsolatunkról kimondott szavakban beszélni, mindketten tudjuk magunkban, hogy bármikor számíthatunk egymásra, akármi van.
Már a tréning korszak alatt nagyon jól összebarátkoztunk, és konstatáltunk magunkban, hogy a személyiségünk illik egymáshoz. Az évek alatt lassacskán a legjobb barátokká váltunk.
Imádtam az őszinteségét. Mindig is viszkettem a képmutató emberektől, akik másmilyennek akarnak tűnni, mint amilyenek, mert ez egyenlő az emberek és önmagad becsapásával. A legtisztább, ha őszinte vagy, mert így megóvhatod magad a csalódásoktól, amitől minden ember retteg. Ha Key mond valamit, akkor az nem biztos hogy mindig tetszik, de viszont biztosra vehetjük, hogy igazat szól.
 De van még valami, ami nem egy elhanyagolgató dolog.
Keyről már jóval a debütálásunk előtt mindenki megállapította, hogy meleg. Erre azonban csak igazán akkor került fény, amikor a debütálás után kaptunk egy saját lakást, és együtt kellett élnünk, mert az időbeosztásunk olyan szorossá vált, hogy elválni se volt értelme - hazaestünk késő este, és kora reggel már keltünk is fel, hogy folytassuk az egész napos hajtást. Ha öt ember együtt él, lassacskán mindegyikőjük minden apró szokása akaratlanul is láthatóvá válik. Bár Keynek a stílusában és habitusában is alaposan megmutatkozott ferde hajlama, miután később láttuk, hogy minden reggel sminkeli magát még akkor is ha nem mutatkozunk a médiában, minden este frissítő gyümölcs illatú testápoló krémmel keni a bőrét, epilálja a lábát, és a divatmagazinok a kedvenc olvasnivalói, egyre inkább egyetértettünk a srácokkal abban, hogy ideje letisztáznunk vele a dolgot. Nem zavart minket egy cseppet sem, és nem is befolyásolta a csapatunk munkáját, de azért mégiscsak illik ezt azoknak tudni, akikkel nap mint nap együtt van az ember. Emlékszem, előtte mennyit tanakodtunk azon, hogyan is lehetne ezt a legudvariasabban megtudakolni egy csapattárstól, akivel már lassan 2 éve hogy együtt lakunk. Volt mikor azt mondtuk, inkább hagyjuk is a francba, majd elmondja magától - de arra is gondoltunk, mi van ha egyszerűen csak azért nem mondja, mert nem meri? Bár mi nem úgy ismertük Keyt aki annyira félt elmondani valamit, sőt. Viszont biztosak voltunk benne, hogy neki is vannak a lelke mélyén olyan bugyrok, amikről nem beszél szívesen.
2 évvel ezelőtt tudtuk meg az igazságot. "Keygunnie." - szólt hozzá Onew rögtön az áhított csirkéjének utolsó húscafatának lerágása után, miközben vacsoráztunk. Végül ő, mint vezető volt az a bátor egyén, aki egy nap határozottan, lényegre törően, de mégis udvarias, jóindulatú hangon megkérdezte tőle: "Ne haragudj, hogy ilyet kérdezek, de ezt már régóta szerettük volna megkérdezni tőled. Te... egyébként... a férfiakat szereted?"
Haha! Azt a pillanatot le kellett volna fényképezni, kiraktam volna a szobám falára. Key arckifejezése felbecsülhetetlen volt. Ő, mint az őszinte, szókimondó díva, most végre falhoz lett állítva, és nem tudta rávágni csípőből a választ. Oh, talán kicsit gonosznak tűnök most, de tényleg. Kicsit vicces volt.
Mindenki meredten nézte szegényt, ő pedig egészen kevés gondolkodási idő (és döbbent arckifejezés) után kihúzta magát, és csak annyit mondott, hogy: "Miért, talán baj lenne ha igen?" Ezek után mindannyian konstatáltuk, hogy ez határozottan igent jelent, így inkább folytattuk is az evést, és többször nem is tértünk rá a témára.
Azonban nem mindenkinek volt ez az információ olyan jelentéktelen értékű. Legalábbis számomra egészen biztosan nem. Mert ezek után elkezdett egy halvány kis reményszikra égni a szívemben, hogy talán van esély rá, hogy a boldogságom egy nap beteljesedhet...