Ismét egy újabb fici

Egy újabb JongKey ficit keztem el! Ez most mélyebb, hosszabb mondanivalójú lesz. Ha érdekel benneteket, akkor íme!

http://runaway-jongkeyfic.blogspot.hu/

chu~ ^^

Új fanfic

Miután ezzel a fanficcel végeztem, elkezdtem egy újat, Jonghyun-Taemin-Minho főszereplővel. Ha érdekel, légyszi látogasd meg és kövesd! ^^
http://jong2minfanfic.blogspot.hu/
Köszönöm:)

17. fejezet - Csak mi ketten /záró rész/

A koncert után mindenki éhezett, így úgy döntöttek hogy elmennek egy kajáldába enni. Én viszont szerettem volna végre kettesben maradni Keyjel, úgyhogy megbeszéltük hogy mi inkább hazamegyünk.
Miután kiraktuk a többieket, a sofőr hazavitt minket. Mikor bementünk a lakásba, kezdtem kicsit furcsán érezni magam, mert most tényleg csak ketten voltunk. Már hosszú évek óta együtt élek Keyjel, ő a legeslegjobb barátom, és számtalanszor volt már hogy kettesben töltöttünk el időt együtt. De most valahogy egészen más volt. Olyan új volt és furcsa - de leginkább izgalmas.
Támadt egy ötletem.
- Gyere. - mondtam neki miután levette a cipőjét, és kézen fogtam.
Bevezettem a fürdőszobába.
- Mi az Jjong? - nézett rám értetlenül, és kissé meglepődött, mikor bezártam az ajtót.
- Szerintem ránk férne egy zuhany.. - mondtam neki, és közben egyre jobban közeledtem felé, míg a falhoz nem szorítottam. - Neked nem esne jól? - mondtam halkan a fülébe. Éreztem hogy szaporábban veszi a levegőt, és mikor a kezemet lassan a mellkasára tettem, éreztem a zakatoló szívét.
- Háth... tulajdonképpen...
- Lazulj el, Kibum. Most csak mi ketten vagyunk itt. - Súgtam neki, majd lassan, lágyan megcsókoltam. A kezemet becsúsztattam a pólója alá, és simogatni kezdtem. Éreztem ahogyan a teste aprót rezzen az ujjaim érintésétől, és mikor a szemébe néztem, lassan elmosolyodott.
Ekkor éreztem a gyomromban azt az érzést. Az érzést amit akkor érzel, amikor arra nézel, akibe teljes egészében szerelmes vagy. Meg akartam mutatni neki hogy mennyire szeretem. Hogy én csakis őt akarom, és senki mást.

Key POV

Először kissé megszeppentem, mikor láttam hogy Jonghyun bezárt kettőnket a fürdőbe. Azt gondoltam: "Itt most... mi fog történni? Mit szeretne?"
De mikor hozzámért, mikor megcsókolt, és a szemembe nézett... onnantól kezdve nem is foglalkoztam azzal, hogy mi fog történni. Nem érdekelt. Csak az érdekelt, hogy itt és most, őt akarom.
És rá kellett hogy jöjjek, hogy valóban szeretem őt. Én szerelmes vagyok Kim Jonghyunba, a csapatunk fő vokalistájába.
Én is hozzá akartam simulni a tökéletes felsőtestéhez, ahogyan Taemin. Én is végig akartam rajta simítani... azt akartam hogy az én hajamba is belemarkoljon, és engem is irányítson.
Sőt, azt akartam hogy számomra sokkal többet adjon mint amit Taeminnek ad azalatt a szám alatt.
Levettem a felsőjét, és az izmai láttán a pupilláim kétszeresére nőttek. De már nem csak ezt akartam látni. Teljes egészében, meztelenül akartam őt látni. Elkezdtem a sliccét is kigombolni. Ekkor hirtelen ő is levette az én felsőmet, és miközben mélyen a szemembe nézett, mindkét kezével beletúrt a hajamba. Ettől kirázott a hideg, és fejemet felszegve behunytam a szemeimet. Mikor puha ajkait elkezdtem a nyakamon érezni, egy nagy sóhaj hagyta el a számat - igen, ez az a bizonyos gyenge pontom. Melegség áradt el a testemben, és isten bizony mondom, nem tudom éreztem-e valaha ilyen jó érzést életemben. Az ujjaim a falat kaparászták, miközben ő egyre és egyre lejjebb haladt a felsőtestemen. Először a kulcscsontomon, majd egyik már-már meglehetősen kemény mellbimbómon időzött el. Ezután a köldököm felé haladt, és mikor már az alhasamon járt, éreztem, hogy az amúgy is szűk gatyám már-már kibírhatatlanul szűkké vált odalent.
Jonghyun felegyenesedett, és ismét a szemembe nézett, én pedig csak pihegve, és valószínűleg meglehetősen kipirulva pislogtam rá.
- Mi az Kibum? - vigyorgott rám - Szeretnéd ezt is levenni?- kérdezte, majd számomra egészen váratlanul a férfiasságomra markolt a nadrágomon keresztül.
- Ah.. Jjon..
Ismét megcsókolt, és gyorsan kigombolta a nadrágomat. Bár kicsit kínosan éreztem magam, mégis megkönnyebbülés volt tőle megszabadulni.
Ekkor azonban én is folytattam az ő ruháiból való kihámozását, és levettem a nadrágját. Most már mindketten csak boxerben voltunk. Akárcsak a felsőteste, úgy a lábai is nagyon formások voltak, és rettentően vonzóak. 
Ezután még váratlanabbul lehámozta rólam a boxeremet is, és levette magáról a sajátját is. Olyan gyorsan történt mindez, hogy még meglepődni sem volt időm rajta.
Gyengéden bevezetett a zuhanyfülkébe, és megengedte a kellemes, langyos vizet, amely lassan végigcsorgott csupasz testünkön.
Jonghyun teljesen átvette az irányítást. A sarokba szorított, és teljes testével hozzám simult: szinte mindenünk összeért. A víz mégjobban kiélesítette az érzékeinket, a bőrünk síkossá vált.
Végigsimított a csuromvizes hajamon, és vadul megcsókolt. Nyelve heves táncot járt az enyém körül. Annyira jó érzés volt, hogy végre volt valaki akinek így megnyílhattam, és teljes egészemben az övé lehettem. A hátát simogattam, amikor a körmeim egyszer csak belemarkoltak Jonghyun bőrébe. A férfiasságomon éreztem a kezét.
- Ah.. - akadt el a lélegzetem.
- Ez tetszik, Kibum? - vigyorgott rám, miközben lassan elkezdte mozgatni a kezét, fel és le.
Ekkor én is elkezdtem kényeztetni őt, és lehunyt szemmel az ajkába harapott, de közben mindvégig mosolygott. Hihetetlenül szexi volt.
Ez a látvány már túl sok volt nekem.. éreztem hogy már nem bírom sokáig. Elkezdem egyre nagyobbakat sóhajtozni, a kezeim Jonghyun vállába markoltak, mire jelzéseimre reagálva az ő kezei felgyorsultak, és ekkor hamar el is ért a gyönyör. Még egy hangos sóhaj is kijött a számon, miközben a fejemet hátraszegtem.
Mire visszanéztem rá, ő teli szájjal vigyorgott rám. Annyira szerettem, amikor mosolyog. Úgy éreztem, ő is megérdemli azt amit én. Szerettem volna elhitetni vele, hogy tényleg szeretem őt.
Elmosolyodtam, majd megcsókoltam. Ajkairól áttértem a nyakára, a mellkasára, lassan haladva a hasa felé. Ekkor letérdeltem elé.
- Kibum-ah... - mondta halkan.
- Ssh. - tettem a szám elé a mutatóujjamat, majd a számmal kezelésbe vettem őt. Ekkor egy enyhe nyögés hallatszott a szájából, és erre önkéntelenül is elmosolyodtam. Jó volt hallani, hogy sikerül neki örömet okoznom.
Gyengéden simogatta a hajamat, miközben én a számmal kényeztettem. Neki sem kellett már sok ahhoz, hogy elmenjen: a gyönyör elérése közben a hajamba markolt, és erősen magához szorított.
Tetszett, hogy határozott volt, de ha kellett, tudott gyengéd is lenni. Mindig tudta, hogy mikor milyennek kell lennie. Sosem gondoltam volna hogy Jonghyun ilyen... tökéletes ilyen téren.
Felkeltem a földről. Jonghyun kipirultan, gyorsan fel-le emelkedő mellkassal nézett rám, miközben én csak mosolyogtam rá.
- Annyira szeretlek. - Mondta a szemembe, majd szorosan magához ölelt.
Én is átöleltem. Azt hiszem itt volt az idő, hogy tényleg én is őszintén kimondjam:
- Én is szeretlek, Jonghyun.

Vége


Köszönöm szépen az olvasást. Remélem tetszett! Ha igen, légyszíves hagyj egy megjegyzést alul. ^^

16. fejezet - Hihetetlen

Csak álltam ott Jonghyun előtt, aki látszólag teljesen összetört. Nem tudtam eldönteni, hogy most én vagyok jobban a padlón, vagy ő... mindenesetre csak azt akartam tudni, vajon igazat mondott-e az előbb. Nem nézett a szemembe, a fejét a padló felé hajtotta és szipogott.
- Igaz az amit az előbb mondtál, Jonghyun?
Nem szólt semmit, csak bólogatott.
Nem tudtam, hogy higgyek e neki, bár az arckifejezését és a reakcióját elnézve nem tudtam elképzelni, hogy ezt az egészet csak most találta volna ki kibúvóként. De ami még furcsább volt számomra, hogy ebbe Taemin tényleg belement? Netán csak Jonghyun lepte meg vele?
- Tényleg ketten terveltétek ezt ki Taeminnel?
- Igazából... tudott róla, hogy mi a célom. De arról nem, hogy ilyen messzire megyek.
- Ahh...  - a tekintetemet a plafonra meresztettem, és elfordultam. Hogy lehet ez a srác ilyen szerencsétlen? Ha tényleg az volt a célja... akkor igazán megoldhatta volna valahogy másképp!! Fogalma sincs arról, hogy én mit éreztem amikor láttam... ahogy kéjesen elkezd matatni a nyelvével Taemin szájában.
Ő csak az én számban matathat. Sehol máshol.
- Key, én... sajnálom ha megbántottalak ezzel... tudnod kell, hogy csak azért tettem, mert... annyira szeretném ha te is úgy éreznél mint én.
Sóhajtottam.
- Szerelemre gondolsz? - Most már rám nézett. A kérdésem meglepte, nem tudta mit válaszoljon; csak a könnyel áztatott kiskutya szemeivel fürkészte az enyéimet. - Mert akkor fogalmam sincs, hogy hogy érzek.

Jonghyun POV

Ezután a mondat után, szemeimben ismét könny gyűlt. Hát ennyi?  Belém hasított az a már jól ismert fájdalom, amit akkoriban az öltözőben is éreztem. Nem jutottunk semmivel előrébb, megint csak ugyanott tartunk, ahol eddig.
De aztán a fájdalom hirtelen elmúlt, mert Key olyat mondott, amit álmomban sem hittem volna...
- Fogalmam sincs, mit érzek, mert nem tudom, hogy minek nevezném ezt az érzést. Csak annyit tudok: szeretek veled lenni. Szeretem a nevetésed, a mosolyod, szeretek veled beszélgetni, kikapcsolódni. - mondta komoly arccal, és lassan közeledett felém. Minden szava egyre és egyre jobban könnyített a lelkemen. - És képtelen vagyok elviselni annak a gondolatát, hogy valaki más ajka ér hozzá a tiédhez, hogy más keze túr bele a hajadba, és simít végig az s hajlatú hátadon. Nemrég még fogalmam sem volt arról, hogy így érezhetek a legjobb barátom iránt, de most így érzek! Ezt hívják szerelemnek? Hát akkor szeretlek!
- Key... - mondtam halkan a nevét, és a szemeimben ismét felgyűlt a könny, azonban most a boldogságtól. A szavai úgy hangzottak, mintha egy álomban lettem volna. Már éppen mosolyogni kezdtem, és majdnem átöleltem, mikor berontottak a stylistok és sminkesek, hogy készülődni kell a második részére a koncertnek. A szünet csak egy órás volt, és még újra kellett csinálni a sminkünket, újra fel kellett öltözni azokba a jó kis "kényelmes" maskarákba... hát ez remek, pont a legjobbkor tudnak időzíteni. De így legalább olyan feldobott hangulattal álltam neki a munkának, hogy fel tudtam volna repülni az égbe.
Bejöttek a többiek is, és amíg öltözködtünk és körülöttünk az emberek sürögtek-forogtak, csak pillantásokkal kommunikáltunk. Látszólag észrevették, hogy a hangulatom meglehetősen megváltozott, mert csak mosolyogtak rám.
A koncert további felét teljes erőbedobással csináltuk végig, és jól is sikerült. A legvégén a szokásos vízi csatát is lerendeztük, ahogy szoktuk: még vízipisztolyokat és labdákat is kaptunk, amivel jól elszórakoztunk. Key is nevetett, és nagyon nagy örömmel töltött el, ahogy ránéztem: eszméletlenül gyönyörű volt. Legszívesebben megöleltem volna, és megcsókoltam volna, de tudtam, hogy nem tehetem.
Vagy.. mégis? Támadt egy ötletem.
Fogtam a vállamon fekvő törülközőt, és a fejemre terítettem. Odamentem Keyhez, közel hajoltam hozzá, és a fejünket beborítottam a törülközővel. Így nem láthatta senki, hogy mit csináltunk, és boldogan adtam neki a sötétségben egy csókot. Kissé meglepődött, mert gyorsan kis is bújt a lepel alól, és meglepve nézett rám, de persze vigyorogva. A többiek is nevettek, a rajongók pedig csak sikonyáltak.
Miután lementünk a színpadról és rendbe szedtük magunkat, beültünk a kocsiba. Már alig vártam, hogy hazaérjünk a stadionból, és folytathassam komolyabban a beszélgetésünket Keyjel.

15. fejezet - Az igazság

Már az iszonyatosan idegesített, ahogyan Taemin egyáltalán hozzáért Jonghyun testéhez. De amikor megláttam, hogy Jonghyun megcsókolja... egyszerűen elborult az agyam. Hát ekkora a nagy "szerelme" irántam?? És Taemin is... mekkora kis ribanc!!! Mit képzelnek ezek, hogy velem össze-vissza lehet játszadozni??
Mikor megláttam Jonghyunt megjelenni, már olyan magas volt a mérgem felé, hogy nem jött ki egy szó se a számon: csak odamentem a kanapéhoz ahová az imént rogyott le, és egyszerűen lekevertem neki egyet.
- Hé, hé, Key!! Mit csinálsz?? - Futott oda hozzám Onew, és Minho is követte. Taemin csak elképedve nézett az izzadtságtól tocsogó haja mögül.
Dühösen kapkodtam a levegőt, és levettem a vállamról a fiúk kezét.
- Kérdezzétek ezt.. a...
Nem mondtam ki, mert nem találtam megfelelő szót rá. Egyszer csak kiviharzottam az öltözőből, és elindultam a mosdó felé. Egyedül akartam lenni, de mindenütt emberek voltak. Csak kérdezősködtek, én pedig szó nélkül siettem tovább, könnyes szemekkel.
Jonghyun... rettenetesen megbántott. Azt hittem, hogy talán lesz esély rá, hogy egy normális kapcsolatban lehessek. Azt hittem, hogy miután ez a nagy hajtás véget ér, rendeződnek bennem is az érzelmeim, ketten megbeszéljük, és minden rendben lesz. De úgy látszik hogy ő sem más, mint a többi.
Rohanó lépteket hallottam magam mögül - hátra sem kellett néznem, de már tudtam, hogy Minho az. Langaléta lábaival rótta a folyosót, hogy megkeressen, és végül rám talált. Én a falnak támaszkodva elkezdtem bőgni.
- Hé... hékás... mi történt, mi folyik itt? - sietett oda hozzám, és ismét a vállamra rakta a kezét.
- Én... - szipogtam egy nagyot - Jonghyun és én...
Mikor ránéztem Minho arcára, a szemei akkorára nyíltak, mint még soha. Be se kellett fejeznem a mondatomat, de már tudta hogy miről van szó.
- Ti.. Együtt vagytok?! Vagy mi??
- Nem... de én azt hittem hogy... talán... illetve ő azt mondta, szeret engem... Én pedig elhittem neki.
- Jesszusom, ez nekem túl sok. - fogta a fejét, és elkezdett járkálni a mosdóban. - szóval.. ti... éreztek valamit egymás iránt, és most az a gond, amit Taeminnel művelt? De hiszen sosem szoktak ennyire messzire menni... Egyébként is... minek csinálta ezt?? Mit akart ezzel?
- Nem tudom... - zokogtam tovább. Ahogy visszaemlékeztem a látványra, a könnyeim csak patakzottak a szemeimből. A sminkem teljesen elfolyt.
- Jesszusom. De akkor... ti együtt vagytok? Vagyis... te is szereted őt?
Már megint ez a kérdés. Nem tudom a választ, nem tudom.
- Minhosshi én... nem tudom, komolyan... Mit jelent az hogy szeretem? Azt, hogy képtelen vagyok elviselni, hogy rajtam kívül bárkire is úgy nézzen? Hogy szeretek vele lenni bármikor? Hogy én egyszerűen csak boldog szeretnék vele lenni?
Minho elnémult, és csak nézett rám. Nyelt egyet, majd egy halvány mosoly tűnt fel az arcán.
- Na gyere ide. - kinyújtotta a karjait, és megölelt. Minho karjai annyira jólestek, hogy még jobban elkezdtem zokogni. Végre, végre valakinek elmondhattam azt ami a lelkemet nyomta... Minho egy igazán jó ember.
- Minden rendben lesz. Meg fogjuk ezt tudni beszélni. Menjünk vissza, gyere. - mondta, és lassan visszavezetett az öltöző felé.

Jonghyun POV

Még mindig égett az arcom az iménti pofontól. Még meg se szólalt, de már tudtam, hogy Keytől kaptam. Bár rettentően égett az ütés helye, hirtelen nem tudtam hogy most aggódnom, vagy örülnöm kéne - hiszen ez azt jelentette, hogy Keynek nemigazán tetszett az iménti incidens. Viszont rettentően kiakaszthattam, és lehet hogy ezzel akár meg is utált.
Miután kiviharzott a szobából, és Minho is utána, Onew megszólalt:
- Elmondanátok hogy mi folyik itt??
Taemin leült mellém, és lassan megjegyezte:
- Azt hiszem Hyung, most egy kissé messzire mentél. - nézett rám komoly arccal. Igaza volt. Nagyon elkezdtem magam szégyellni. Nem csak Keyt bántottam meg ezzel rettentően, hanem Taemint is olyan helyzetbe kényszerítettem, amibe nem kellett volna.
- Mondjátok már, mi az Isten volt ez az egész?? És Key miért akadt ki ennyire?? - türelmetlenkedett Onew.
Én csak a tenyerembe temettem az arcomat. Reméltem, hogy Taemin kitálal neki. Mostmár muszáj lesz, egyszerűen elkerülhetetlen, de én most nem voltam abban az állapotban, hogy elmondjam.
- Onew-hyung, Jonghyun szereti Keyt. Már majdhogynem viszonyuk volt. Viszont nem tudta, hogy Key tényleg viszont szereti-e vagy sem, így féltékennyé szerette volna tenni, a közös számunkat kihasználva. Ezért tette az előbb azt a színpadon.. amit. És úgy látszik, ez Key-hyungnak nem tetszett.
- Mii??? - Kiáltott fel Onew, és a szája is tátva maradt. - Ez... ez most komoly? - nevette el magát, és elfordult tőlünk. - Hát ezt nem hiszem el...
Ezek után hallottuk, hogy Minho és Key lassan visszajönnek onnan ahol voltak.
Alig mertem Keyre nézni. Egy pillanatra pillantottam csak rá, de az is rettenetes érzés volt. A szemei kisírva, a sminkje lefolyva, és ami a legrosszabb: a tekintetében düh és gyűlölet keveréke. Így bámult rám, én pedig csak lehajtottam a fejemet, és idegességemben a lábaim jártak.
- Jonghyun, nem szólalnál meg? - szólt hozzám Minho, és mindenki tekintete rám meredt. Úgy döntöttem, hogy nem bírom tovább, és itt és most, mindent elmondok. Felálltam, kihúztam magam, és megköszörültem a torkom.
- Én... én szerelmes vagyok Keybe. Teljes szívemből szeretem őt, már nagyon régóta. Az utóbbi időben úgy alakultak a dolgok, hogy ezt elmondtam neki. Ő... ő is úgy tűnt, hogy nem utasít el, de ő nem válaszolt a kérdésemre, mikor megkérdeztem, viszont szeret-e. Azt hittem, hogy ha Taeminnel az Internet War közben úgy teszünk, mint akik tényleg élvezik a dolgokat, akkor megtudom hogy Key tényleg érez-e irántam valamit. De tudom hogy ez hatalmas hülyeség volt, és én... abszolút túllőttem a célon. Taemin... - fordultam felé - ne haragudj, amiért ilyen helyzetbe hoztalak. - ő csak lesütötte a szemét, és bár láttam hogy neheztel, ismertem annyira, hogy tudtam, meg fog békélni. - Key... - fordultam felé - ..én, rettenetesen sajnálom hogyha megbántottalak. És mindegyikőtöktől szeretnék tényleg, mélyen bocsánatot kérni, amiért ilyen kellemetlenséget okoztam a csapaton belül. - Mondatom végén meghajoltam a csapattársaim előtt annyira, amennyire csak tudtam. Ezek után nem bírtam tovább: eltört a mécses, és a verejtéktől így is áztatott arcomon lecsordultak a könnyek. Hangosan zokogni kezdtem, és a térdeimre rogytam. Rettenetesen erőtlen és fáradt voltam, és a koncert fele még vissza volt.
Egyszer csak egy kezet éreztem a hátamon.
- Nincs értelme bőgni. Csak el kellett volna mondanotok, hyung. - mondta Minho, és felállított.
- Így van... - mondta Onew - Nem maradhat így minden, nem igaz? Csak tisztázzátok le az ügyeiteket. Mi megígérjük hogy nem szólunk erről senkinek.
- Gyertek, menjünk ki egy kicsit. - intett Taeminnek és Onewnak Minho, majd kimentek az öltözőből.
Én lesütött szemekkel álltam ott Key előtt, és szinte biztos voltam benne, hogy ennek jó vége nem lesz. Minden remény kezdett belőlem elveszni, hogy valaha is egyáltalán jó viszonyban leszünk.

14. Fejezet - A nagy nap

Már csak egy hét maradt a koncertig. Ez alatt a hét alatt rettenetesen kihajtottuk magunkat, hogy a lehető legjobb formánkat hozhassuk, a hiányosság ellenére is. Bár már volt egy ilyen incidensünk tavaly, amikor az én bokám volt eltörve, most tényleg megértem, mit éltek át a többiek akkor. Senkinek nem kívánom ezt a stresszt.
A koncert előtti napon az utolsó megbeszélésen mindent lépésről lépésre, szóról szóra átbeszéltünk, ahogyan azt kell. A menedzserünk hál' istennek most már megértőbb volt Keyjel szemben, hiszen látta, hogy ezen a héten már ő is be-be járt velünk az SM épületébe, és bár nem táncolt, ő is naphosszat énekelt és gyakorolta a számokat.
- Hát, holnap lesz a nagy nap. - mondta Minho a ruháit hajtogatva, miközben épp a lefekvéshez készülődtünk. Mindenki hulla fáradt volt.
- Srácok... - állt fel az ágyról hirtelen a bicegő Key - én... sajnálom hogy így történt. Nem kellett volna ennyi plusz munkát vállalnotok ha én nem csináltam volna ezt a kellemetlenséget... Én... tényleg sajnálom. - mondta, majd lehajtotta a fejét, és mélyen meghajolt.
- Jaj Hyung, ne hülyéskedj már! Mindenki tudja, hogy nem tehetsz róla hogy így alakult. Te is tudod, nem igaz? - Taemin rögtön odament hozzá, és a vállánál fogva felegyenesítette. Key továbbra is a földet fürkészte, látszott rajta, hogy még mindig szégyelli magát. Én is lehajtottam a fejemet. Nem kellene ezt csinálnia...
Lassan lefeküdtünk. Key Onew ágyában aludt, hogy ne kelljen felmásznia a rossz lábával az emeletes ágyra. Egy szempillantás alatt aludtunk el, mint akiket lelőttek...
Másnap már délelőtt a stadionban voltunk, és elkezdtünk próbálni. Azért arra figyeltünk, hogy az esti koncertre maradjon még energiánk - nagy szükségünk volt rá.
Délután beözönlött a rengeteg rajongó a kis világító neonos rudacskákkal, zászlókkal, táblákkal és egyéb szokásos dolgokkal. Bár nagyon sokszor idegesítenek- főleg azok akik képesek üldözni is az utcán - így, hogy együtt látom őket, mindig hihetetlenkedve és hálával nézek rájuk.
- Minden rendben? Szól a mikrofonja mindenkinek? - sürgött forgott körülöttünk a hangmérnök. Mi csak bólogattunk, és igazgattuk a fülünkre erősített pántokat és zsinórokat amik a ruhánkban voltak elvezetve. Mindig csak imádkoztunk, hogy maradjanak is a helyükön. Harapni lehetett a feszültséget és az izgalmat a levegőben, az én szívem is rettenetesen kalapált, a gyomrom görcsölt, a tenyerem izzadt, és remegtem. De már megszoktam, hiszen minden egyes fellépés előtt ez van. Ezek csak fizikai tünetek: az elmém pontosan tudja, hogy tudom, amit tudok.
Hát elkezdődött. Felemelkedtünk a színpadról, és elkezdtük a szokásos formánkat hozni. Az összes számon szinte hiba nélkül mentünk végig: tényleg úgy éreztem, hogy szinte sosem teljesítettünk még ilyen jól, még annak ellenére is, hogy Key nem táncolhatott. Hallatszott, hogy ezt kompenzálni szerette volna a hangjával, mert nagyon nagyon jól énekelt. Büszke voltam rá.
Éppen végeztünk a Luciferrel, amikor rohantunk lefelé mindannyian a színpadról. Jött a duettünk Taeminnel, az Internet War.
 Hál istennek nekem sok öltözködni valóm nem volt: egy nadrág csere, és egy lenge, fölsőnek aligha nevezhető fekete textildarab, amit majd úgyis levetek közben. Szegény Taemin mindig szétsült ezalatt a produkció alatt.. az a zakó nem a legszellősebb öltözék. És arról ne is beszéljünk, mennyire fel fog forrósodni attól, amit majd művelek vele...
Miután átöltöztem, nagyon gyorsan elkezdtem fekvőtámaszozni és hasizmozni, hogy az izmaim minél jobban feldagadjanak. Iszonyatosan fel voltam már pörögve, így ez nem is okozott gondot. Miután ezzel kész voltam és lespricceltek vízzel, felemeltek a helyemre.
Elkezdődött. A fanok megőrültek amint megláttak, a sikonyálás maximális hangerőre erősödött. Mikor Taemin megjelent, úgy szintén. Nem tűnt idegesnek, vagy bárminek: ugyanúgy hozta a formáját, mint szokta.
A rajongók megőrültek. A hangulat olyan extázisba sodort, amitől egyszerűen elvesztettem a fejemet. Kitomboltam magamból szó szerint mindent: letéptem magamról a felsőmet, az összes kábellel meg mindennel együtt, ami volt. Nem érdekelt semmi. Csak mindent elfelejtve, szinte vakon őrjöngtem az erőteljes zenére, a bilinccsel a karomon.
Mikor meghallottam a zenében a váltást, tudtam, hogy eljött az én időm. Taeminnel közeledtünk egymáshoz, és hirtelen megmarkoltam a haját. Eddig minden úgy ment ahogyan szokott, bár próbáltam olyan érzékien előadni, amennyire csak lehetett: a szánk majdhogynem összeért, és amennyire tudtam, hozzásimultam a fáradt makanae "rabszolga" testéhez. Ő hagyta magát, és láttam rajta, hogy miután elengedem a haját, megpróbálja a lehető legérzékibben végigsimítani a hátamat, majd a mellkasomtól egészen az alhasamig lassan végigcsúsztatni a tenyerét. Rendes tőle ez az igyekezet, hiszen mégiscsak férfi vagyok, ő pedig abszolút hetero.
Miután következett a szünet a zenében, és ő mit sem sejtve állt velem szemben, az ordítása után egy gonosz vigyor kíséretében hirtelen lekaptam Taemint. Egy bár rövid, mégis látványos nyelves csókot adtam neki, és mit ne mondjak, szegényke alig bírt reagálni utána. Tudta, hogy a produkciót nem ronthatja el, így csak tág szemekkel nézett rám, majd egy talán hamis vigyort ejtett felém. Én lihegésem közepette csak egy apró vigyort ejtettem felé, és a zene már ment is tovább. Tudom hogy ezért még kapni fogok tőle, de mindent megér az, hogy Keyt lássam féltékenynek.
A szám végén szokásosan megbilincseltem, és felemeltem a kezünket. Ezek után lementünk a színpadról.
A lépcsőn is alig tudtam levánszorogni, szinte úgy estem lefelé. Nem láttam, és hallani is alig hallottam, annyira erőtlen voltam - még jó, hogy szünet következett.
Hál istennek az öltözőben ott volt Key és a többiek is, akik végignézték az egészet a monitoron. Bár a szemeimet csak résnyire tudtam kinyitni, azért nagyjából láttam a homályos foszlányokból, hogy ki merre van. Lerogytam a kanapéra.
Ezek után nem éreztem mást, csak egy pofont az arcomon.

13. fejezet - A terv

Ahogyan megláttam, amint a mellettem ülő Key háta lassan rázkódni kezd a sírástól... a látvány az én szívemet is facsarta. Ritkán láttam eddig Keyt sírni. Legtöbbször a koncertek végén, mikor mindenki elérzékenyült. De hogy privátban ennyire összetörjön érzelmileg... talán sosem történt még meg. És a tény, hogy ebben én is szerepet játszottam, egyenesen megőrjített. Miért mondtam egyáltalán el neki bármit is, miért nem maradt minden úgy, ahogyan régen? Minden a feje tetejére állt azóta, mióta elmondtam neki az igazat. Most azt gondoltam, legszívesebben visszapörgetném az időt.
És az a rohadék menedzser pedig elmehet egyenesen a fenébe. Nagyon kibuktam rá a kávézóban, és tisztában voltam vele hogy ennek következménye lesz. De nem érdekelt. Csak az érdekelt, hogy az az ember, akit szeretek, összetört. És senki sem bánthatja semmivel sem.
A többiek sem igazán örültek Key lábsérülésének, de természetesen abszolút megértették. Mindenki tisztában volt vele hogy nem tehet róla. Key többnyire otthon maradt pihentetni a lábát, amíg mi elmentünk gyakorolni a céghez. Így teltek múltak a napjaink. Csak a hajtás, a hajtás, és a hajtás.
Ahogy visszaértünk a próbáról, benéztem a hálónkba. Key már aludt. Alvó arca láttán elmosolyodtam, majd továbbmentem a folyosón.
- Fuhh... - rogytam le a nappali kanapéjára Taemin mellé, aki csak némán, elterült tagokkal meredt a tévére. Karikás szemei alig voltak nyitva. Már majdnem egy hete minden nap csak táncoltunk és az újított koreográfiákat magoltuk be, és ez nem csak testileg de mentálisan is iszonyatosan kikészíti az embert. Még Taemint is, aki pedig nagyon hiperaktív.
- Hol van Onew meg Minho? - kérdeztem.
- Minho hangképzésen, Onew pedig bent maradt gyakorolni a táncot.
- Te jó ég... pedig este 11 múlt. Reggel óta bent vannak ők is.
- Igen... de tudod milyenek... - felelte, majd kicsit feljebb ült a kanapén. - Tényleg, akkor végül az Internet war fog menni a koncerten?
Néztem rá, és bólogattam.
- Hm.. - lesütötte a szemét, és mosolygott. - pedig biztosan jobb lett volna a duettetek Keyjel.
- Ah.. miért? - kérdeztem, mint aki nem érti, miről beszél.
- Tudod te azt, Hyung. - rám nézett. - Akik szeretik egymást, azoknál sokkal hitelesebb az ilyesmi, nem igaz?
- Egymást... - mondtam halkan, és sóhajtottam. - Nem hinném hogy olyan hiteles lenne az esetünkben, Taemin-ah.
- Hm? Miért, hyung? Talán valami gond van köztetek?
- Ah... - lesütöttem a szememet. Nem tudtam, elmondjam-e neki... ő mégiscsak Taemin. Fura volt vele ilyenekről beszélni. De egyben el is akartam neki mondani, hiszen senki másnak nincs lehetőségem kiönteni a lelkem... - Csak... én szeretem Keygunniet. De ő.. ő engem nem szeret viszont.
- Oh... - szegte fel a fejét Taemin, és ő is a földet kezdte el bámulni. - Honnan gondolod?
- Amikor megkérdeztem tőle... nem válaszolt semmit.
Taemin egy picit elmosolyodott.
- Hyung, akkor még nincs minden veszve.
Feljebb ültem az ágyon.
- Mit értesz ez alatt?
- Nem mindenki mondja ki olyan bátran és nyíltan a másiknak, hogy szereti.
Hé, Taemin-ah, miket nem tudsz, te?
- Akkor mégis honnan tudjam meg, hogy szeret-e?
- Nem szavakkal, hanem tettekkel kell kihozni belőle. És itt nem a testi dolgokra gondolok.
Figyelmesen néztem rá, és vártam, hogy folytassa.
- Például, tedd féltékennyé valahogy. Ha nem lesz féltékeny, akkor valószínű hogy nem szeret téged. De ha igen, akkor nyert ügyed van.
- Aaah.. nem rossz ötlet. De hogyan.. - ekkor hirtelen a fejembe tört az ötlet. Rásandítottam, és elvigyorodtam. - Taemin-aaah.
- Hm? - Taemin felvont szemöldökkel nézett rám, de nem értette, hogy mit akarok.
- Segíts féltékennyé tenni Key-gunniet.
- Mi? De hogy..?
- Ahj, hát az Internet war! Adjuk elő úgy, mint még soha.
Láttam hogy kicsit megrémült, mert akaratlanul is elkezdett tőlem távolabb húzódzkodni a kanapén.
- Nyugi, nem foglak megerőszakolni a színpadon. - elnevettem magam a rémült arckifejezése láttán, ráadásul még el is pirult. A kis makanae.
- J..jjó, de.. mire gondoltál? Milyen "extrára"?
- Nyugi, semmi extra. Csak adjuk elő olyan jól amennyire csak tudjuk. - mondtam, és mosolyogtam rá. Kissé füllentettem, mivel már van is egy terv a fejemben, miként tehetem igazán féltékennyé Keyt...